Hurrá, tekerünk!

Az első egynapos próbaút még május elején,
Brandenburgban

Új kalandok várnak ránk. Méghozzá két zsírúj, frissen-ropogósan Hamburgból érkezett Stevens trekking bringán. Egy nagyon könnyű vázas, agydinamós, csomagtartós, 27 sebességes csodán, amiről már évek óta álmodoztunk Dománnal, és most végre megengedhettük magunknak. Mert nyáron tekerés lesz, méghozzá nem is akárhová: Koppenhágába.

Az április bringabeszerzés azonban csak a kezdet volt. Utána jött még csak a  java: a sátor, a bringatáskák, az alvóscuccok, a kempingkonyha felszerelései és még sorolhatnám. Mindezek közül azonban a sátor volt a legfontosabb, hiszen hosszú túrákat tervezünk - vadkempingezéssel (is). Szóval kellett, hogy legyen olyan előtere, ami nemcsak Alfonznak szolgálhat alvóhelyül, hanem főzésre is alkalmas, ha kint szakad az eső. És elég nagynak kellett lennie ahhoz is, hogy minden csomag beférjen, sőt még akár egy-két gyerkőc is, hogy ne kelljen újat venni, ha jönnek. És persze mindezt szuperkönnyű, kicsire összehajthatós, extra jó vízhatlanságú, de mindemelett jól szellőző kivitelben. Igen, elég magasra tettük a lécet, olvastuk a fórumokat, meg a teszteket, kiokosítottuk magunkat a vízoszlopok és a különböző sátoranyagok világában, sőt Domán még egy egykori, Mountexes kollégáját is megkérdezte, melyiket javasolná nekünk. Így kötöttünk ki egy Tatonka sátor mellett, amit aztán az egyik berlini outdoor áruház rendes évi tavaszindító kiárusításán leértékelve meg is tudtunk venni.

Igen, ő az a bal alsó sarokban :-) Tatonka Polar 3 a hivatalos neve.

Bár a sátrat először egy brandenburgi (így hívják a Berlint körülölelő tartományt) túrán akartuk bevetni, lemondtunk róla, mert nagy hőség lett. Így Magyarországon, a Fertő tavi túránkon vetettük be először. Alfonzt "leraktuk" Katinál Velemben, felautóztunk Fertőrákosra, ahol Domán egyik volt TF-es csoptársánál, a vízitelepen hagytuk az autót, majd indult a karika.

Indulás Fertőrákosról

Körülbelül 120 km várt ránk, első nap a Fertőrákos-Podersdorf közötti mintegy 60 km, majd (értelemszerűen) a Podersdorf-Fertőrákos közötti maradék 60 km. Mivel sok a leágazás és a variáns az útvonalak között (különösen az osztrák oldalon, Podersdorf előtt a nemzeti parkban), ezért nem tudjuk pontosan, végül mennyit tekertünk, valószínűleg többet, mint a tervezett 120, de mindenkinek ajánljuk a hosszabb leágazásokat, mert ott sokszor csodadolgokra bukanni (kilátók, tehenek, pacik, gémeskút és társai).

A bringaút végig aszfaltozott, csak nagy néha murvás, de ott is jól járható - vékonyabb kerékkel is. A terep végig sík, bár néha vannak benne combosabb emelkedők - különösen a burgenlandi borvidéken, a szőlőhegyek között, ahol viszont a kilátás kárpótol még azért is, ha szembeszélben, 40 fokban kell feltekerni rajtuk.

Burgenlandi borvidék 

Viszont a szél erejét tényleg nem szabad alábecsülni. Bár a bringaút csak ritkán megy olyan közel a tóparthoz, hogy arról ténylegesen a Fertő tó maga is látható legyen, a szelet azért megkapja az ember. És valahogy sosem hátulról fúj. Murphy...

A fertődi kastély

Az út mellett gyakoriak a pihenők, ahol árnyékos helyre lehet ülni, enni egy kis magunkkal vitt bármit, a szemetet pedig kukába lehet dobni, amit - úgy tűnt - valakik rendszeresen ürítenek is. No, azért nemcsak ilyen helyeken lehet megállni a túra alatt, a magyar oldalon például be lehet térni a fertődi Esterházy-kastélyba, vagy megtölteni a kulacsot Balfon a gyógyforrás vizével, Ausztriában pedig lépten-nyomon olyan falvakba botlik az ember, amelyek magukért beszélnek....

Egy ilyen faluban volt a szállásunk is, ahol nyomát sem láttuk annak, hogy a "fertő" szó régen mocsarat, lápot jelentett a magyar nyelvben. A víz ugyanis nagyon tiszta és frissítő volt, a kemping pedig közvetlenül a tóparton volt, és a belépőnkkel a szomszédos strandra is ingyen mehettünk be aznap és másnap egész nap. Ha azt kérdezitek, miben volt más, mint a Balaton, akkor persze fel lehet sorolni az osztrák strandok rendezettségét és tisztaságát is, de elsősorban a  magyar lángos hiányzott onnan :-) Továbbá rengeteg volt a kiteszörfös és a szörfös, valamint a vitorlás. Amit persze az erős szélnek is be lehet tudni. Lehet, hogy ez amúgy nincs mindig így a Fertő tavon. Nem tudom.

Impressziók az útról

Összegezve:
(1) a bringaút az osztrák oldalon (sajnos) valóban jobb, de a magyar szakasz is sokat javult az elmúlt években. Ha például az a pamhageni magyar-osztrák határátkelő előtti x kilométer nem lett volna, egy rossz szavam nem lenne most a magyar bringaútrész minőségére (itt egyébként állítólag van egy újabb szakasz is, ami jobb, mint amin mi mentünk, azt viszont nem találtuk meg, mert a táblák nem mindig voltak egyértelműek)
(2) a túra gyorsan lenyomható (akár egy nap alatt is - egy osztrák bácsi, akivel összefutottunk, azt mesélte, ő fénykorában 5(!) óra alatt tette meg a 120 km-t....), de nem érdemes nagyon sietni, mert akkor egy csomó látnivalóról lemarad az ember, és hát azért nem minden nap járunk arra
(3) a kempingek is kifogástalanok, viszont drágábbak, mint Németországban (mondjuk, ez lehet, hogy egész Ausztriára igaz), és a mi kempingünkben például nem volt konyhás-főzős rész, ami kicsit meglepett
(4) a víz, a strandok tiszták, viszont ha útközben fürdeni szeretne az ember, akkor muszáj útvonalat módosítania, mert a B10-es út bár szép, de sajnos nem a part mellett visz.

Reméljük, sikerült kedvet csinálnunk másoknak is egy Fertő tavi túrához ezzel a kis beszámolóval! Ezek voltak az első bringás kalandjaink. Folyt. köv.