Igen, a mi Xavérunkról, a mi Varnus Xavérunkról van szó, és nem is akármilyen orgonánál, hanem Németország legnagyobb orgonájánál ült, a berlini dómban. Lőttem is róla egy sztárfotót hiper-szuper okostelómmal (ezt a nem-túl-jó képminőség kedvéért akartam mindenképpen ideírni). Sajnos a mintegy 7269 síp kitakarja a művész urat. Az ennyire nagy arca azért még neki sincs.
Egyetlen Xavérunk egyébként a soros magyar "visegrádi négyek"-elnökség újévi koncertjén játszott nekünk szépeket. Bár nem mindig sikerült megtalálnia a helyes billentyűket, de van ez így, ha ilyen hatalmas hangszeren játszik az ember.
Az est fénypontja mindezek ellenére nem ő, hanem a koncertet követő fogadás volt, a magyar nagykövetségen. A négy visegrádi ország összefogott, és egy olyan vacsorát rittyentett, amiről utána még napokig beszéltek a professzoraim az egyetemen: magyar pörkölt, szlovák sztrapacska, lengyel pirogi, cseh sör, magyar bor és valami lengyel rövidital, amit nem mertem megkóstolni.
Domán sajnos a heti szokásos tollas-meccsét választotta e remek este helyett, de eljött velem egy másik DAAD-ösztöndíjas Humboldtos, akire viszont rögtön lecsapott az egyik kedvenc proffom, hogy "és Ön a Dóra férje?" - győztem magyarázkodni. De Zsolt legalább bírja a fogadásokkal járó jópofizásokat, míg Domán negyed óránként kérdezte volna meg, hogy mikor megyünk már haza. De pont ezért szeretem :-)
Mindezt pedig köszönöm a cseh tanszék vezetőjének, Frau Adamnak, aki odaadta a meghívóját nekem, mert aznap estére más programja volt a férjével. Ezért is jó cseh szakosnak lenni :-)
Behavazott - végre. A hétvégén még fáztunk is. Nagyon. A -11, amit a szárazság miatt -19-nek éreztünk, nagyon hideg volt az előző hetek/napok pluszjaihoz képest.
Alfonz viszont a szokásos lelkesedéssel fogadta a havat. Nem lehetett leállítani. Csoda, hogy egypár fotó azért sikerült róla, és nemcsak egy elmosódó tricolor pacát látni a felvételeken.
Nálatok is jártak házról-házra a gyerekek karácsony előtt, hogy előadják Jézus születésének történetét, és cserébe sok-sok édességet kapjanak? A én falumban, Somogyszobon, még most is él ez a szokás. Általában a hitoktató vagy a kántor készíti fel a gyerekeket erre az ún. betlehemes játékra. Emlékszem, milyen nagy volt mindig a versengés, hogy ki lesz a Mária, ki a József, kik a pásztorok, és kik a Háromkirályok. A legszebb jelmeze azonban az angyal(ok)nak volt, ezért a lányok leginkább angyalok szerettek volna lenni. Egyszer én is lehettem az - még az oviban. A családi albumban még most is megvan az a fotó, ahogy magasra tartom a csillagot, és viszem az örömhírt, hogy nemsokára megszületik a Kisjézus.
Németországban is él egy hasonló szokás, csak itt a gyerekek nem karácsony előtt, hanem utána, Vízkeresztkor, a három királyok ünnepén járják a házakat, lakásokat, és nem(csak) édességet, hanem sok-sok pénzt is gyűjtenek - más gyerekeknek. 1959 óta minden évben a német katolikus egyház kikeres magának egy projektet, amelyet aztán az ún. "Sternsingeraktion"-nal támogat. A Sternsingerek (azaz "csillagénekesek") az idén egy afrikai (malawi) menekülttábor iskoláját és menzáját támogatják. És nem kis pénzről van szó. A tavalyi akcióban a 16 tartomány "Sternsingerei" több mint 43 millió eurót gyűjtöttek össze. Ez pedig rengeteg pénz. Átszámolva csaknem 13 milliárd forint (jó, mondjuk vannak is hozzá 80 millióan a németek, hogy ennyi pénzt gyűjtsenek...)
A St. Josef Templom Sternsingerei
Ismeritek a mondást, hogy amilyen az év első perce/napja/munkanapja, olyan lesz az egész éved? Hát én csak azt tudom kívánni, hogy legyen így. Január 6-án, az év első igazi "munkanapján" ugyanis a mi templomunkból, és a szomszédos Corpus Christiből (ahol Domán bérmálkozott) mintegy 30 gyerek (önjelölt "Sternsinger") gyűlt össze a Corpus Christi közösségi termében, hogy felkészüljön a Sternsinger-akcióra. És mivel a közösségvezető megkérdezett, hogy lenne-e kedvem segíteni, és részt venni az akcióban, én lehettem az egyik felkészítő és kísérő felnőtt.
Willit nézzük
A nap reggel 9-kor egy szentmisével kezdődött, ahol a pap megáldotta azokat matricákat, amiket később a házak/lakások ajtajára ragasztottunk. Utána megtanultuk a dalokat és a szövegeket, majd megnéztük azt a kisfilmet, amely kifejezetten erre az alkalomra készült, hogy gyereknyelven magyarázza el a kicsiknek, mire is gyűjtenek az idén, mit jelent menekültnek lenni, menekülttáborban élni. Az egyik híres német tévés, Willi Weitzel utazott el Malawiba, és készített interjúkat ott élő gyerekekkel, akik arról meséltek, hogy évek óta nem ettek csokoládét, és nincs egy játékuk sem, mert mindent hátra kellett hagyniuk, amikor elmenekültek a hazájukból. A filmet a YouTube-on is megtaláltam:
Már aznap délután elmentünk több helyre is áldást osztani. Voltunk a templom óvodájában (ahol a legkisebbek annyira megijedtek tőlünk, hogy felváltva bőgtek), illetve voltunk a közeli kórházban és egy otthonban is, ahol értelmi sérültek élnek. De az igazi kihívás a szombati nap volt, amikor reggel 9-től délután fél 5-ig 4 csoport járta a környék házait. Mi a "gyalogos"-csapat voltunk, akik a Komponistenviertelben (ahol a mi lakásunk is van), illetve a Berliner Allee másik oldalán voltak "szolgálatban". 15 címünk volt, köztük a miénk is. Csak 12 és 13 óra között pihenhettünk meg kicsit - egy ebéd erejéig. Az egyik Sternsingerünk édesanyja (Anette a kórsuból) főzött nekünk tipikus német ebédet: zöldséges tészta valami beazonosíthatatlan paradicsomos szósszal. (Szósz nélkül nincs német kaja...)
A mi csapatunk, nálunk :-) Alfonznak természetesen osztatlan sikere volt a fiúknál.
Eredmény: a nap végére elment hangom, gyűjtöttünk két zacskó édességet, és (csak a mi csapatunk) mintegy 500 eurót. A fiúk (annak ellenére, hogy két erősen tinédzser-korú is volt a mi csapatunkban) meglepően fegyelmezettek voltak, és senki nem könyörgött az édességekért napközben, mert tudták, hogy az a szabály, hogy a nap végén mindenki minden édességet bead a közösbe, hogy aztán a négy csapat gyerekei egyenlően oszthassák el egymás között a "javakat".
Gyerekként azt hittem, a "C" Gáspárt, az "M" Menyhértet a "B" pedig Boldizsárt jelöli az ajtószentelés szövegében. Pedig ez tulajdonképpen egy latin szöveg: "Christus mansionem benedicat" - azaz "Krisztus áldd meg ezt a házat". Legyen így.
