Fizetésemelés

Tegnap munka közben azt hittem, hogy csak a szokásos fizetési papíromat kaptam meg, de nem. Kicsit meglepett, és mondhatom, ez volt életem első ilyen élménye, hogy mindenféle "könyörgés" nélkül fizetésemelést kaptam :-) Nem is tudom, hogy pontosan miért is, hiszen ugyanazt a munkát csinálom most is, mint amit az elején. Mindegy ez a levél fogadott, amikor kinyitottam. :-)

Domán felnőtté vált

Nem mintha eddig nem lett volna az, de most Isten előtt is az lett. Megkapta a bérmálás szentségét.

A bérmálás a keresztség megerősítése a római katolikus egyházban. Amikor már felnőtt fejjel mondod ki azt, amit csecsemőként még a keresztszüleid tettek meg helyetted. Hogy hiszel Istenben, és hogy ellene mondasz a sátánnak. Általában pünkösdkor, a Szentlélek ünnepén tartják ezt a szertartást, hiszen a bérmálás maga is a Szentlélek ünnepe. Amikor a Szentlélek kegyelméből felnőtt fejjel érted meg azt, hogy miért hiszel Istenben. És ezt megerősíted magadban azzal, hogy odaállsz a püspök elé, és ő a krizmával egy keresztet rajzol a homlokodra, amit (elvileg) nem szabad letörölni. 

Ez történt Dománnal is pünkösd vasárnapján. Nagyon vártuk ezt a napot. Készültünk rá itthon és a pappal is. És meghívtuk rá Domán egykori egyetemi csoporttársát, és későbbi darnyis kollegáját, a Tatát. Domán őt választotta bérmaapjának. Már leírta Nektek, hogy miért. 

Tata szombat reggel érkezett meg Berlinbe, és hétfő este vonatozott vissza Budapestre. Szombaton és hétfőn is alig sütött a nap, sőt szombaton szinte egész délután esett. Megpróbáltuk megmutatni Prenzlauer Berget Tatának, de inkább egy kávézót választottunk a totális szétázás helyett.

Vasárnap viszont, a bérmálás napján, ragyogó napsütés volt :-) Így elmentünk Kreuzbergbe, átbringáztunk Treptow-ba és megmutattuk Tatának Európa legnagyobb szovjet emlékművét, ami engem mindig újra és újra ámulatba tud ejteni. 

Hétfőn pedig megmásztuk a Siegesäule, azaz a Győzelmi oszlop mind a 285 (ha jól emlékszem...) lépcsőfokát, és megnéztük a kilátást. Kirándulós, sörözős, biciklizős hétvégével ünnepeltük meg Domán "felnőtté válását". Nagyon büszke voltam/vagyok rá. A mise alatt egy csomószor a könnyeimmel küzdöttem, szóval nem tudom, mi lesz velem az esküvőn. Majd pálinkázom előtte. Vagy citromfű-teát iszom. Vagy mindkettőt :-)

Bérmálás

Miért is bérmálkoztam meg? Mert körülbelül másfél évvel ezelőtt megismertem a Dórát, és vele együtt valami olyat is, amit nem gondoltam volna még 3-4 évvel ezelőtt. Elkezdtem én is templomba járni, megismerkedni a vallással, Istennel. Az elején csak a vasárnapi misékre jártunk, aztán jött az első ministrálásom, az otthoni ima, a jegyesoktatás, aztán az elsőáldozás és végül beköszöntött ez a nap is az életemben, amikor másképp is felnőtté váltam. A bérmálás napja...

Bérmaszülőnek a Tatát választottam. Aki nem ismerné őt, röviden annyi, hogy az egyetemre jártunk együtt, elég sok mindent megéltünk abban az időben. Szóval jól ismerem. Azért őt választottam, mert amikor eldöntöttem, hogy elsőáldozok és szeretnék bérmálkozni is, ő volt az első, aki az eszembe jutott. Mivel mondhatni vallásos nevelést kapott, és szerintem az összes budapesti katolikus középiskolában megfordult, gondoltam, hogy ő az én emberem. Igazából ő rajta láttam először azt, hogy aki vasárnaponként templomba jár, ugyanolyan normális ember, mint az, aki nem. Korábban úgy gondoltam a "templomba járókról", hogy azok valami furi közösséghez tartoznak, amit nem ismerek, de inkább nem is akarok megismerni. Tata nagyban segített változtatni ezen. Rajta keresztül láttam meg, milyen rosszak voltak az előítéleteim.

De vissza a bérmálás napjára. Pünkösd vasárnapja. A mise előtt volt egy közös beszélgetés a püspökkel. Összesen 25 gyerek és 5 felnőtt lett bérmálkozott aznap, köztük két venezuelai, akik csak portugálul beszéltek :-). A mise és a templom is nagyon szép volt. Az érzéseimet nem tudom pontosan leírni, viszont amiről a püspök beszélt, hogy mit is jelent a bérmálás szentsége és a kereszt a homlokunkon, azt úgy érzem sikerült teljesen befogadnom, megértenem.

Összességében örülök, hogy meg lettem bérmálva, hogy a Tata lett a bérmaszülőm, hogy eljött egy pár itteni barátunk, és hogy most már nincs semmi akadálya, hogy feleségül vehessem a Dórát Isten színe előtt. :-)

Westhafen, avagy egy "kisebb"kikötő ott, ahol elvileg még mindig a belvárosban vagyunk

Újra és újra elcsodálkozom azon, hogy mekkora is Berlin, hogy emberi (Budapesthez) szokott mértékkel egyszerűen fel nem fogható mérete van, és egyelőre nem tudom elképzelni, hogy egyszer úgy a fejemben lesz a szerkezete, mint Budapestnek, amikor majd nem kell újra és újra telefonos (Google Maps) segítséget kérnem ahhoz, hogy kerülők és útvesztők nélkül odataláljak, ahová szeretnék. 

Történt ugyanis, hogy az éppen aktuális házidogámhoz a Német Nemzeti Könyvtár (a Staatsbibiliothek) újságrészlegében (Zeitungabteilung - ergo egy könyvtár, ahol csak újságok vannak...) kellett kutatnom.

A házidogáról csak annyit, hogy a németek magyarságképét kutatom, abból a szempontból, hogy milyen képet festettek rólunk a napilapok 2010 májusa, azaz a kormányváltás óta. A négy legnagyobb überregional, azaz egész Németországban kapható napilapot kutatom, azaz a Bildet, a Süddeutsche Zeitungot, az FAZ-et (Frankfurter Allgemeine Zeitung) és a Die Weltet. Hát elég izgi, de nagyon munkás. Különösen a Bildnél volt kemény meló, merthogy nekik nulla online archívumuk van, azaz 2010-től 2013. március 30-ig konkrétan át kellett lapoznom az összes újságot. És 2011-től még könyvbe kötve sem voltak... Három napig csak Bildet olvastam, úgyhogy most nemcsak Merkel családját ismertem meg, de tökre képben vagyok Thomas Gottschalk, Michelle Hunziker és Dieter Bohlen aktuális szerelmeivel és ügyeivel... Arról nem is beszélve, hogy annak a történelmi pillanatnak is tanúja lehettem, hogy a Bild 2011-ben (vagy 2012-ben?) abbahagyta a pucér női címlapfotók közlését. Ha ez a házi dolgozat nem lett volna, ezt sem tudtam volna. 

No, de amiért írok, az nem is a kutatás, hanem az épület, ahol  kutattam. Pontosabban az épület maga és a terület, ahol fekszik. 

Megvan a német "diszkósláger", a "Das geht ab" (~ Fluor Mizujához hasonlítanám talán német kontextusban) videóklipjének első fél perce? 

No, ez is a Westhafenen játszódik, azaz itt:

Ez Berlin nyugati kikötője. És még mindig nem a város szélén vagyok, amikor ezt a képet látjuk, hanem gyakorlatilag a közepén, hiszen a Westhafen egy Ring-Bahn megálló. Sőt, Mitte, azaz "közép" Bezirkben, vagyis kerületben található. Egy ekkora kikötő. És amit a fotón látszik, az még mindig csak az egyik fele. Vannak itt mindenféle hajók: sétahajók, személy- és teherszállító hajók, kisebb és nagyobb hajók egyaránt. Cirka 430 ezer négyzetméteren...

Ez a tornyos épület a BEHALA, azaz a Berliner Hafen- und Lagerhaus AG központi irodaépülete. 

Ez az egykori gabonatároló (Getreidespeicher) pedig maga a könyvtár. Nem tudom, a fotókon mennyire érzékelhető, de hatalmas. 

Van egy nem túl patinás bejárata, és hát ha belegondolok, hogy az újságok, amelyeket később archiválnak, ebbe a sárga dobozba érkeznek, azért nem túl biztató... 

No, itt töltöttem ezt a hetet, és valószínűleg a következőt is ott fogom. És mindezt csak azért osztottam Veletek, mert nekem is egy újabb csoda volt, hogy még mindig, újra és újra mennyire meg tud lepni Berlin, mennyire felfedezésre váró hely van még benne. Kalandra fel!

Alfonz nyafog

Nyafogott, pedig van egy tuti utánfutója...

Már nagyon régóta szerettünk volna egy ilyet, és most hogy kitavaszodott, meg is rendeltük. És bár természetesen elveinknek abszolút ellent mond az Amazon kizsákmányoló üzletpolitikája, azért végül csak muszáj volt itt rendelnünk a kutya-utánfutót, mert itt volt a legjobb, amit ár-érték arányban találtunk. 

Múlt vasárnap rendeltük meg, és hétfőn kaptunk egy e-mailt, hogy voraussichtlich csak szombaton (május 4-én) jön majd meg a csomag, erre kedden, miközben éppen a víz- és gázórásokat vártam (akik persze nem jöttek...) látom, hogy egy DPD-s csávó egy rohadt nagy Happypetes dobozzal egyensúlyozik az utcán. Szóval lerohantam (kapucsengőnk a változatosság kedvéért nem működik), és átvettem a csomagot. 

Aztán megpróbáltam összerakni Domán nélkül, de női emancipáció ide vagy oda, sajnos nem ment, mert a középső vasat tulajdonképpen az az erő tartja a helyén, ahogy a két oldalsó vas összenyomja, és a két oldalsó vasat egyszerűen nem sikerült egyedül annyira szétfeszítenem, hogy beférjen közéjük a harmadik. Na, ezt most jó bonyolultan magyaráztam el, de talán azért értitek. 

Domán azért megbirkózott a feladattal, és még kedd este összeszerelte az egész Anhängert, úgyhogy ma, május 1-jén ki is próbáltuk.

Elsőre nem akartunk hosszú útra menni vele, szóval csak a közeli Malhower See-re tekertünk el (ahol eddig még nem jártunk), Alfonz viszont nem volt túl lelkes. Nem nagyon maradt meg egy helyben, állandóan ki akart jönni, pedig nyomtuk bele a jutifalatokat, meg dicsértük ezerrel, ha végre letette a fenekét. 

Délutánra azért belenyugodott a sorsába, amikor Saráéktól (egyik csoporttársam) jöttünk hazafelé a grillezésből (meghívtak bennünket egy délutáni grillpartira), akkor már sokkal nyugodtabban ült benne, és volt, hogy le is feküdt. 

Majd szépen lassan remélem, beleszokik, mert sok-sok kirándulást terveztünk erre a nyárra-tavaszra. Berlin és Brandenburg tele van csudijó helyekkel :-)