Rügen-napló: 6. nap, Kap Arkona

Gyors reggeli, gyors készülődés, indulás a buszra, ami itt "nagyon gyakran" jár, mégis úgy reklámozza magát a buszvállalat, hogy ők töltik meg buszokkal Rügen szigetét. Csak valahogy sosem arra, amerre mi járunk.... A buszjegyet drágálljuk, a sofőrök pedig olyan gyorsan vezetnek a keskeny, kacskaringós utakon, hogy Alfonz az első alkalommal konkrétan elhányta magát. De más választás nincs, úticélunk túl messze van, még így is gyalogolnunk kell a végállomástól. 

Kap Arkona az egykori NDK legészakibb, a mai Németország legészak-keletibb pontja. Katonai stratégiai pont mindkét világháborúban, az NDK alatt innen figyelték, nehogy valaki nyugatra szökjön. Kasszás bácsi jófej, megengedi, hogy Alfonz az előtérben maradjon, amíg mi megnézzük a katonai bunkert az idegenvezetéssel. Lent hideg van, és alacsony a belmagasság, fent a világítótoronyban anyakönyv-vezetői hivatal, friss házasok követ raknak le a torony elé a nevükkel és házasságkötésük dátumával. 

Lesétálunk a partra, a parton el a szomszédos halászfaluig. Minden füstölt hal szagú. Beülünk egy étterem teraszára, megkóstolunk két helyi specialitást, homoktövis szörpöt iszok a homoktövis sütihez, amint végzünk az ebéddel, elered az eső. Amint felimádkozom Alfonzra az esőkabátot, eláll. 

Séta tovább, lassan a busz irányába. Busz visz egy darabon, majd megint séta. Úgy 8 kilométer hazáig. Közben egyszer elered az eső, de meglátja Alfonz esőkabátját, és eláll. Csodakabát. 

Kimerülve érünk vissza a kempingbe, vacsora a fák alatt, elfogy az utolsó korty tea is, és tényleg rázendít az eső. Összekészülődés a holnapi hazaútra, lassú búcsú a tájtól.

Nem tudjuk mik, de jól néznek ki. Háttérben Kap Arkona világítótornya.

Rügen-napló: 5. nap, Jasmund Nemzeti Park No. 2.

Első éjszaka pulóver nélkül, első reggel, amikor arra ébredünk, hogy melegünk van a sátorban. Az első nap, amikor fel merem venni a rövidnadrágomat. A reggeli alkalmával megállapítjuk, hogy a kemping boltjában kapható zsemle nagyon finom, majd elindulunk a tervezett "karikára" - ahogy Domán mondaná. 

Le Saßnitzig, ott kis bevásárlás, kávé ugyanannál az olasznál, ahol két napja is ittunk (végre nem a zacskós 3az1ben), séta a mólón, találkozás Spike-kal, a boxerral, akivel együtt utaztunk Altefährbe a vonaton, majd irány a "Kreideküste" vagyis a sziklás tengerpart. Domán kijavít, hogy korábban rosszul írtam, ezek nem is több száz méteresek, a legmagasabb pont 117 méter. Közben gyűjtjük a lyukas kavicsokat, hogy miért, az meglepi.

Több kilométer után végre lépcső fel a sziklákra. Fent, Königsstuhlnál, poénkodás a "kocaturistákról", akik addigra már eltűntek, így végre nincs sorbanállás a kilátó pontnál, majd irányba veszünk egy, még a népvándorlás kora előtti szláv erődítmény romjait. Alfonz közben felzabál egy maradék gofrit az utcán, kis vita, séta tovább. Az egész Domán szerint 20 km volt. Én többnek éreztem. Domán lábát újra feltörte a cipő, Alfonz pedig még mindig nem érti, hogy a tenger vize sós, és attól csak még szomjasabb lesz, ha iszik belőle. Hullafáradtan, napról kiszívva irány a zuhanyzó, majd a sátor. Mindkettőnk orra piros a napsütéstől.

A sziklafalak fentről

Rügen-napló: 4. nap, Jasmund Nemzeti Park

Első reggel, amikor nem arra ébredünk, hogy szétfagyunk. Az új kempingben direkt az egyik legnaposabb helyet választottuk. Reggeli a fák alatt, indulás a nemzeti parkba. A nehezebbik utat választjuk, néhány helyen tényleg veszélyes átkelni, de megoldjuk. Leérve a látvány lélegzetelállító, előtted a végtelen tenger, hátad mögött százméteres mészkőfalak magasodnak. Caspar David Friedrich festménye megelevenedik. Kőgyűjtés, rajzolás a krétadarabokkal. 

Beérünk a turistaközpontba, viccelődés a kilátópontnál szigorú sorban álló németekről és az állítólagos "természetes" turistaútvonalaikról (mert nyilván magától termett ott az a párszáz lépcsőfok és a pár tonna murva, amivel minden út fel van szórva).

Nem tudjuk hány kilométer után visszaérünk a kempingbe, vacsora. Leöntöm magam lencsével, gyors kézi mosás, szerencse, hogy van váltógatyám. Naplemente-nézés a kemping melletti temetkezési dombról.

A sziklafalak

Rügen-napló: 3. nap, Saßnitz

Még korábban kelés, sátort lebont, mindent összepakol, indulás a vonathoz. Kalauz jófej, Alfonz ingyen utazik. Saßnitz kisváros, nincs csomagmegőrző, menjünk egyből a kempingbe. Buszra fel, Alfonz még mindig ingyen utazik. 

Kemping: natúrkemping. Nemzeti park szívében, nemrég learatott búzatábla mellé leverjük a sátrat. Kis pihi, buszok ritkán járnak, vissza Saßnitzba, Alfonz természetesen ingyen. 

Saßnitz óváros, kikötői sétány, hal, kávé, napfürdő, bevásárlás. Utolsó busszal vissza, buszsofőr mogorva, Alfonz fizet (pontosabban mi). Kemping melletti búzamezőn átgázolva előttünk a végtelen tenger. Naplemente.

Csomagmegőrző sátorépítés közben

Rügen-napló: 2. nap, szántóföldek között

Korán kelés, napsütéses reggeli. Turistaút a tenger mellett, majd szántóföldek között. Alfonz rohan, belefetreng a lócitromba (remek...), Domán lábát feltöri az elvileg már betört cipője (még remekebb).
Gurvitz, Grabitz, Rambin. Rambinban fogadó, isteni sütikkel. Szerintem 20, Domán szerint csak 15 km gyalogút.

Lábápolás

Rügen-napló: 1. nap, az évforduló

Hideg az éjszaka, Alfonz hajnalban bekéretőzik a sátorba. Reggelre eltűnnek a felhők, napsütéses reggeli. Stralsund. A kompot lekéssük, busszal megyünk be. Kikötő, Backstein gótika, hanzaváros, sok ember, füstölt hal szag. Évfordulós ebéd az egyik halasnál. Komppal vissza, egyenesen a tengerparti kávézóba, ahol igazi német Strandkorbban küzdünk az elemekkel, hogy meggyújthassuk az esküvői gyertyát, amit pont egy éve kaptunk Barbarától és Zsolttól. Templom híján közös Szentírás-olvasás és csend. Csak a tenger morajlik.

Az esküvői gyertyánk

Rügen-napló: 0. nap, indulás

Domán délelőtt még az uszodában, mi (értsd: Alfonz és én) állandó időzavarban készülődünk, de csodával határos módon időben kiérünk, sőt az állomáson még egy "Mitfahrert" is sikerül találnunk, aki beszáll a csoportos jegyünkbe. Jakob, egy berlini színész, akiről kiderül, hogy Till Eulenspiegelt játsza az ARD karácsonyi mozijában, Neustrelitzig jön velünk. Mi Stralsundban kapunk új utastársat. Spike, a boxer, nagyon fél a vonatoktól, ezért nincs sem ereje, sem ideje tudomást venni Alfonzról. 

Megérkezünk Altefährbe. Indulás a kempingbe, közben megmutatja varázslatos arcát Rügen: süt a nap, és esik az eső. Szivárvány.

Kilátás a kemping előtti strandról Stralsundra

International Cook-Tales: vallomás(ok) a főzésről

A képen a müncheni nemzetközi újságíró-szeminárium legjobb nemzetközi csapata látható a Süddeutsche Hochhaus liftjében - utolsó sörözésre indulván, a munka fáradalmait letudva :-)

Daniel (Németország), jómagam, Mikel (Albánia), Michalis (Görögország)

Tartozom egy vallomással. (Aki ismer, annak nem lesz újdonság.) Nem szeretek főzni. És úgy igazán az evés sem hoz izgalomba. Azért eszek, és főzök, mert éhes vagyok. Ennyi és nem több. Szóval amennyire boldog voltam, amikor megtudtam, hogy megkapom az ösztöndíjat erre az újságíró-továbbképzésre, pont annyira bosszantott, amikor megtudtam, hogy a téma, amiben valamit produkálni kellene az a kaja lesz (angolul értőknek: a food.)

Hetekig bosszantott a kérdés, hogy miért pont az én évadomnak találták ki ezt a "roppant frappáns" témát, amikor igazán sem főzni, sem enni nem szeretek, a konyhában állást legtöbbször az érdemi munkától elvett időnek tekintem, és inkább csak idegesít, mint kikapcsol. Ezen véleményemet megosztottam több egyetemi csoporttársammal is, akikkel aztán hosszas beszélgetések kezdődtek arról, hogy ki/miért/hogy/mit szeret vagy éppen nem szeret főzni. És akkor beugrott az isteni szikra. Igen, ezt a témát kellene kidolgozni: hogyan főzünk vagy éppen nem főzünk manapság?

Amikor az első napon felvezettem és bemutattam a témámat, meglepően népszerű lett. Egyből öten lettünk a csapatban, de aztán az egyik német újságírónak végül másik csapatot kellett választania, mert aránytalanul sokan lettünk volna. És nekivágtunk. Daniel, Mikel, Michalis és én. Mivel aktuális statisztikát nem találtunk arról, hogy melyik generáció mennyi időt tölt a konyhában, miért, mit és mennyiért főz, ezért gyártottunk egy saját kérdőívet, amire alig 3 nap alatt majdnem 400-an válaszoltak. A cikkhez (amit még nem publikáltak hivatalosan) azonban valamilyen multimediális (értsd videó vagy hanganyag) is kellett, ezért Daniellel két nap alatt hat interjtú csináltunk, és vágtunk meg, ebben kvázi "feltérképezve" a német (müncheni) konyha- és szakácstípusokat: volt egy háztartásbelink, egy nagymamánk, egy profi szakácsunk, egy egyetemista albérletünk, egy karrierista szinglink és egy foodbloggerünk (gasztroblogger, mint a Mautner Zsófi, ha ez mond Nektek valamit - röviden összefoglalva: kajákról, a főzésról és a gasztronómiáról blogoló ember). 

A videók már publikusak, és direkt Nektek magyar feliratot is gyártottam mindegyikhez (ha nem indul automatikusan a felirat, akkor a jobb alsó sarokban kell nyelvet választani - van angol is, aki inkább azt szeretné). Ez volt az én vallomásom a főzésről. Most jöjjön hat másik emberé.