Teremtsünk egy új hagyományt. Igazából nem saját ötlet, hanem Barbaráé és Zsolté - akik a templomi esküvői tanúink voltak. Ők minden karácsonyra egy személyes levéllel lepnek meg bennünket, amelyben leírják, mi minden történt velük abban az évben, milyen örömök és milyen csalódások érték őket, milyen sikerek és milyen kurdarcok kísérték az óévet. Ezeket mindig annyira jó olvasni, hogy arra gondoltam, próbálok írni egy ilyet magunkról/magunknak is. Hogy aztán 2016 év végén legyen mivel összehasonlítani. Szóval haladjunk kronológikus sorrendben.
Január: Az új évet Budapesten ünnepeltük - Andikával és Mikivel jártuk a pesti házibulikat és koccintottunk kettő buli között valahol az utcán 2015-re, hogy az szebb és jobb legyen. Izgalmasabb volt, az már tuti. Hogy szebb és jobb lett-e? Talán.
Január végén egykori egyetemi évfolyamtársaim jártak nálunk, Berlinben. Kingával, Csabával és Baluval Potsdamot is megjártuk.
Február: Elsősorban az egyetemen telt, ugyanis új munkaköröm lett. Úgynevezett Hilfswissenschaftler lettem a Hungarológia tanszék vezetője mellett. Februárban két konferenciánk is volt a tanszéken. Az egyik holokauszt, a másik pedig nyelvtudományos témában. Mindemellett pedig nagyon készültem Moszkvára. Vízumügyek, ösztöndíj, meleg ruhák beszerzése és társai.
Március: Életemben először Oroszországban. Moszkva, Szentpétervár. Vörös tér, Tretyakovszkaja, Puskin Múzeum, Kreml, Ermitázs és balett.
Április: Moszkvából Budapestre repültem, így otthon húsvétoztunk. Jó volt Veletek. Hazafelé Prágában megálltunk pár napra, hogy Martin barátomat meglátogassuk. Bár az autónkat elvontatták, a hosszú hétvége azért meglehetősen jól sikerült. Martin Prága mindig egy olyan arcát mutatja meg nekünk, ami egy átlag turista előtt teljesen rejtve marad.
Május: A reunionok hónapja - ahogy azt már egy korábbi blogbejegyzésben összefoglaltam. Meglátogatott bennünket Mimi és Sanyi Lyonból, akik egy örömhírt, az azóta már világra jött Patrik hírét hozták magukkal. Pünkösdkor a Harz-hegységben jártunk lelki napokon, és májusban volt a Bosch-ösztöndíjasok alumnitalálkozója is Berlinben.
Június: Az utolsó dokumentumok, fordítások és hiteles másolatok beszerzése és nagy pályázási finiselés, hogy Domán újra iskolapadba ülhessen.
Július: Az első "bemelegítő" bringatúra a Fertő-tó körül. Keresztelő Gamáson, és osztálytalálkozó Kaposváron. Miután körbelátogattuk a családot, Domán visszatér Berlinbe nyári úszótáboroztatni, én pedig Somogyszobon maradok, hogy megbirkózzak pár egyetemi beadandóval. Mint a régi szép időkben. Nincs is annál jobb, mint amikor nem kell takarítanod és főznöd, csak a feladatodra koncentrálnod.... Csak az a fránya csalánkiütés ne lett volna...
Augusztus: Új munkát kapok. A Bosch Stiftung egy új újságíróösztöndíjának (Reporters in the Field) asszisztense leszek. Kiderül, Domán nem kezdheti el a sporttanári képzést a Humboldton. Indoklást nem kapunk. Egy másik egyetemről viszont felvételi értesítést kap.
Szeptember: A nagy kaland, a Berlin-Koppenhága bringatúra. A természet, a tavak, a tenger, az ötezercsillagos éjszakák. Visszatérve belecsöppenünk a munka kellős közepébe. Nekem a kéthetes Bosch-újságíró-továbbképzés (az EcPol) levezénylése (amit tavaly szeptemberben csináltam először és az idén is felkértek), Dománnak pedig új helyszínen, a tiergarteni uszodában vezeti az úszótanfolyamokít. Közben egy kis ünnep: meglepiben sikerült idehívnom Domán édesanyját és húgát, hogy együtt ünnepeljük Domán 30. születésnapját. Meglepi buli barátokkal és rokonokkal. Hétvége a családdal.
Október: EJF és KHSB. Az első: European Journalism-Fellowships. Új ösztöndíj, tíz másik inspiráló újságíró-kollegával a Freie Universitäten, az egykori Nyugat-Berlin egyetemén. (Részletek ide kattintva.). A második: Katholische Hochschule für Sozialwesen Berlin. Domán egyetemista lett. Október közepén újra utazás. Az edző meg a felesége Brüsszelbe megy. Összekötöttük a kellemest a hasznossal: pár nappal Domán gyerekeinek úszóversenye előtt nyakunba vettük a várost.
November: Munka, munka, munka. Az első adventi hétvégén Anával és Alexszel (Anával együtt voltunk Bosch-ösztöndíjasok) Quedlinburg. A szász-anhalti kisváros minden adventi időben karácsonyi mesevárossá alakul át. Belvárosa, a maga több mint kétezer ún. Fachwerkhaus-ával (magyarul: favázas házával), 1994 óta a világörökségi lista része.
December: Karácsony. Arra várunk, hogy szünet legyen, és aludjunk. Na jó, ez kicsit túlzás, de ez a karácsony tényleg elsősorban a pihenésről szólt. Itt maradtunk, hiányoztatok is mindannyian, akik nem voltatok velünk, de szinte mindenkivel tudtunk skype-olni vagy facetime-ozni, és végre a napján ünnepeltem a születésnapomat két nagy lábas székelykáposztával és sok-sok berlini baráttal.
A fánk kicsi, de ezüst, azaz (több év normannfenyő-vásárlás után) végre újra fenyőillat van a lakásban - még ha kicsit hullanak is a tűlevelek. A liba száraz lett, de finom, mi pedig legalább öt kilóval többet nyomunk, mint a szünet elején, annak ellenére is, hogy kétszer is voltunk kirándulni Brandenburgban a téli szünetben.
Visszatekintve: elég mozgalmas év volt ez a 2015. A lista azonban hiányos. A távolból az ember valahogy csak a szépre emlékezik, pedig a sorok között ott rejlik sok-sok csalódás, küzdelem és kudarc is. Nekem például a tervek ellenére sem sikerült leadnom a szakdolgozatomat, Domán pedig... hát azt neki kéne ideírnia. És ahogy egyre jobban kinyílik a világ, és egyre több embert ismerünk meg, úgy vesszük észre, milyen sokat lehetne még növekedni szeretetben, hitben, bizalomban és hálában. Ezt kívánom Nektek és magunknak. Hogy ezt észre tudjuk venni. És növekedni tudjunk. Jövőre Veletek ugyanitt.
