Bear-a-Cudas

Szeptember eleje óta már nemcsak oktatóként, hanem végre edzőként is a medence partján állhatok. Valamikor június végén hívott fel valaki, erős amerikai akcentussal, hogy szeretné, hogy az "egyesületében" edzőként dolgozzak.

Erin volt az a valaki. Elmondta, hogy látta a hirdetésemet a berlini edzőbörzén -egy oldal, ami a berlini úszószövetséghez tartozik- és örülne, ha találkoznánk.

Ha jól emlékszem már az első találkozásnál azonnal igent mondtam, bár voltak bennem kételyek, hogy ez mennyire fog működni, mivel az egyesület bilinguál (német/angol) nyelvű gyerekeknek van, ugyanis a John F. Kennedy iskolához tartozik. Ebben az iskolában tanulnak az amerikából ideköltözöttek gyermekei. (Az iskolát még a berlini fal idején, Berlin amerikai szektorában alapították az itt állomásozó amerikai haderő családjainak.) Így náluk az első nyelv az angol a második a német. :)

Így kerültem a berlini Bear-a-Cudas egyesülethez. (A név egyébként egy szójáték, a Bear Acuda angolul egy halfajtát jelent, viszont benne van ugye a "bear", azaz medve szó is, ami pedig Berlin jelképe.)

http://www.berlin-bear-a-cudas.de/

Mi azonban nem az a professzionális egyesület vagyunk mint ami Magyarországon megszokott. A jó eredmények mellé a kedv és az úszás szeretete is szorosan hozzátartozik (sőt ez talán fontosabb is, mint maguk az eredmények), ha az egyik hiányzik akkor az már kevésbé macht Spaß. (Ezt a Dóra már valahol kifejtette, mit is jelent, tessék visszakeresni)

Az én csoportom a "Pre Team" kódnév alatt fut, amiben  7 és 10 év közötti gyerekek vannak, a másik csapatomban, a Team 2-ben pedig 11-12 évesek.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

Kieg.

Dóra vagyok. Nem bírom ki, hogy ne írjak hozzá. Először is nagyon örülök, hogy - adventi naptár ajándékként - Domán végre "billentyűzetet ragadott", és leírta az idei év egyik legfontosabb eseményét. Ez, és egy másik, Berliner-Bäder-Betriebés (ők a berlini városi uszodák üzemeltetői) felkérés tette azt lehetővé, hogy Domán végre azt csinálhassa, amit szeret. Kevesebb mint két év alatt megtanult annyira németül, hogy júliusban azt mondhatta, otthagyja a Mister Spexnél a "szemüvegcsomagolós" állást, és kvázi magánvállalkozóként (szabadúszóként) úszóoktatást és edzést vállaljon - teljes munkaidőben. 

Azóta kísérte már a gyerekeket Dél-Németországba versenyre, és itt Berlinben is volt már jópár versenye, az elsőn, még októberben én is ott voltam, és csináltam is pár "lesifotót" az edzőbácsiról, amit itt most megosztok Veletek.

A "kötelező" bögrebeszerző körút

Az egész bögremánia még az egyetem alatt, Bécsben kezdődött. Szinte minden évben mentünk valamilyen egyetemi szervezésben a híres-neves bécsi karácsonyi vásárra, és minden évben más színű és formájú volt a bögre, így természetesen minden évben haza kellett hozni egyet. Aztán ugyanez divatba jött a Vörösmarty téri vásáron is. Így onnan is volt pár darab. De hát közismert dolog, hogy a bögre (különösen egy egyetemi kollégiumban) fogyócikk, szóval bécsi bögréből már csak három, budapestiből pedig csak egy van. No, de helyette egyre több a német "példány". Van már Berlinből több helyről, és a tavalyi hamburgi utunkról is kettő. De eddig még egyetlen egy sem volt Németország egyik legismertebb karácsonyi vásáráról, Drezdából. Jelentem, most már van :-)

Egy bécsi és egy hamburgi bögre között a két új szerzemény 

A drezdai "Striezelmarkt" Németország legrégibb karácsonyi vására. Történelmi feljegyzések szerint 1434 óta minden (!) évben megrendezik. Az idén az 580. alkalommal. A vásár neve a hagyományos német karácsonyi sütiből, a Stollenből származik. A Stollen kvázi a németek bejglije (gyümölcs, vagy ahogy mifelénk hívják, püspökkenyérszerű valami), amit az őshonos drezdai viszont Striezelnek (ejtsd: strícel) hív. És mivel a legjobb Striezeleket a karácsonyi vásáron lehetett megvenni, ezért a vásárt elnevezték Striezelmarktnak. 

A drezdai Altmarkt

A vásár azóta turistaattrakcióvá nőtte ki magát, a városvezetőség statisztikái szerint tavaly több mint 2 és fél millióan utaztak azért Drezda városába, hogy lássák. És már nemcsak ezért a vásárért utaznak ide, hanem a teljes karácsonyi "kínálatért". Drezda belvárosában ugyanis 11 vásár sorakozik egymás hegyén-hátán. És ha átsétálunk a másik városrészbe, az úgynevezett Neustadtba (nekem ez a kedvenc városrészem Drezdában még a lipcsei Erasmus-időkből), akkor a hagyományos vásárok alternatív változatait is megtalálhatjuk a Kunsthofenpassage környékén. Például a Scheunében, ahol a hétvégén, amikor mi ott jártunk, designer vásár volt az épületben. 

Öko adventi naptár a drezdai Scheunében. Igen, a WC mellett.

A legjobb az egészben azonban nem is maga a karácsonyi vásár volt, hanem hogy az egészet Sarával és Roberttel közösen csináltuk (Sara lengyelszakos egyetemi csoporttársam). Jó volt végigbeszélgetni az autóutat oda és vissza, megtárgyalni, mennyire giccses cuccokat lehet némely helyen kapni, vagy hogy kinek mit ajándékozunk karácsonyra. Kibeszéltük az egyetemi tanárokat és a jövő évre vonatkozó terveket. Az együtt töltött idő és az odafigyelés voltak tehát ennek a hétvégének az igazi ajándékai. De azért jó volt mindezt egy kis drezdai karácsonyi vásári hangulattal fűszerezni, még akkor is, ha sajnos elég sokat esett az eső, míg ott voltunk... De talán a karácsony fehér lesz. Talán :-)

Mert mit is jelent az advent...

Sokszor elfelejtjük, mit is jelent valójában az advent és a karácsony. Valahogy az egészből csak a "csillogás-villogás", a giccs, az ajándékok utáni rohangálás, a vendégsereg és a stressz maradt mára. Feldiszítjük a lakást, az utcákat, magunkat, szép ruhákat veszünk, kitakarítunk, függönyt meg ablakot mosunk, kiszellőztetjük az izzadtságszagú hétköznapokat, és lökdösődünk a tömegben. Visszaszámolunk, gyújtjuk a gyertyákat az adventi koszorún, de ezt is inkább csak azért, mert "így szoktuk", meg "mert olyan szép". Közben pedig arra gondolunk, hogy "Úristen, már csak 4-3-2-1 hét, és még mennyi ajándék hiányzik!". Elmegyünk a karácsonyi vásárokra, de ott is csak Facebook-posztokat gyártunk ahelyett, hogy egymásra figyelnénk. Vagy magunkra, hogy az ünnepet ne csak túl-, hanem meg-, sőt átéljük. Mert a ráhangológás, az önmagunkra és másokra figyelés kemény, belső munka. Mégpedig munka a javából.

A rixdorfi hagyományos karácsonyi vásár,
ahol ökotermékekkel és régi szokásokkal próbálták
meg visszaidézni a "hagyományos" "régi" karácsonyt

Az ünnep nem attól lesz tökéletes, hogy melyik gyertya világít, kiraktuk-e az összes díszt, milyen ruha van rajtunk, vagy hogy tökéletes lett-e az ünnepi vacsora. Sokkal inkább attól, hogy együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk, vagyis időt és odafigyelést ajándékozunk. A legnagyobbat adjuk, amit csak tudunk: magunkat. Együtt játszunk, nevetünk, emlékezünk, nosztalgiázunk, és megállítjuk, legalább egy estére, ezt a rohanó világot, ahol szinte minden a teljesítményről, a sikerről, az imidzsről és a képmutatásról szól. Ahol azért rohanunk, hogy le ne maradjunk valamiről - vagy pont azért maradunk le az igazán fontos dolgokról, mert rohanunk?

Türelem, odafigyelés, koncentráció, egység, béke, szeretet, idő - mára hiánycikkek lettek. Érdeklődéssel meghallgatni a másikat, ott lenni vele testben és lélekben  és meglátni benne a csodát. A csodát, amit maga Isten. (Még ha sokan nem is így hívják....)

Mert mit is jelent az advent? "Adventus Domini", vagyis az "Úr eljövetele". Az advent készülődést jelent, hogy felkészülünk az Úr eljövetelére, feldiszítjük a lelkünket, időt, figyelmet, koncentrációt, türelmet ajándékozunk neki, hogy megtalálhassuk az egységet és a békét Vele-Benne. 

Az idei karácsony (is) különesen fontos lesz számunkra Dománnal. Beülünk a "frissen" vásárolt (használt) autónkba (két ismerőssel, akik beszállnak a benzinköltségbe), és hazamegyünk, hogy a családdal, a barátokkal, a szeretteinkkel tölthessük az év e nagyon fontos szakaszát. Persze, szép volt a tavalyi karácsony is kettesben, Berlinben, és biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen, de most nagyon vágyunk mindketten arra, hogy újra "kisgyerekek", "kisunokák", "legjobb barátok" és "egykori kollégák" legyünk, hogy halljuk személyesen, kivel, mi újság, hogy lássuk az újszülőtt babócákat, hogy jól megölelhessünk és megpuszilhassunk mindenkit, aki annyira hiányzik a hétköznapjainkból. Ez lesz az idei karácsony legnagyobb ajándéka számunra: az együtt töltött idő. 

Igen, tudom, hogy nagyon fárasztó lesz, tudom, hogy Magyarországon belül többet fogunk autózni, mint amenyit Berlintől Budapestig, de megéri. 

Erre készülünk december 1-je óta - egymáson gyakoroljuk, milyen a másiknak "időt ajándékozni". Egy tavalyi karácsonyi felhívásból jött az ötlet, amely németül így hangzott: "Zeit statt Zeug", vagyis "Időt (adni) tárgy helyett". Tavaly minden napra tárgyi ajándékkal készültünk az adventi időszakban, tizenkettőt adtam én, és tizenkettőt a Domán. De már akkor éreztük, hogy ezt legközelebb máshogy csináljuk. Most minden nap felajánlunk valamit a másikért. Bevállalunk valamit helyette, időt szabadunk fel a számára, vagy közös időt ajándékozunk neki, például elmegyünk vele egy olyan filmre, amit egyébként nem szívesen néznénk meg, vagy egy olyan rendezvényre, ami amúgy egyáltalán nem érdekelne bennünket. 

Gyűlnek a számok az ajtófélfán

Ez igazából sokkal nehezebb feladat, mint ahogy azt elsőre hittük. Munka, egyetem és (igen... tudom...) a karácsonyi készülődés mellett nehéz ezt "beiktatni", de pont ez a lényeg. Hogy valamiről lemondasz azért, hogy a másikért tehess valamit. Azt azonban még meg kell tanulnuk, hogy milyen is a jó felajánlás. Vannak jobban sikerült napok (ilyen volt például Mikulás napja, amikor Domán egész nap a konyha közelébe sem engedett, nagyon finomat főzött, és még el is mosogatott), és vannak kevésbé jól sikerült napok, amikor vagy nem szereztünk akkora örömet a felajánlásunkkal, mint ahogy azt elsőre gondoltuk, vagy mégsem úgy sült el a dolog, ahogy az szerettük volna. De tudatában vagyunk annak, hogy ez igazából egy olyan dolog, amit egy életen át tanul az ember. Ebben nem lehet tökéletesnek lenni. És ez nem szabad, hogy a kedvünket szegje. És bár néha nagyon nehéz lemondani valamiről azért, hogy a másiknak tett felajánlásunkat teljesítsük, nem szabad a könnyebb utat választani, egyszerre kell kreatívnak, talpraesettnek és erősnek lenni. Mert az igazán nagyon jó érzés, amikor "sikerült". 

Ebben a szellemben kívánunk minden kedves olvasónknak áldott adventet. Reméljük, hamarosan látjuk egymást!