Mindjárt 30

Boldog szülinapot, Domán!

EcPol - Balkanisation

Balkanisation, vagyis balkanizáció. Nem igazán tudom, létezik-e egyáltalán ez a szó magyarul, de úgy érzem, most leginkább ez jellemzi a lelki és a szellemi állapotomat. Hatalmába kerített a Balkán-érzés, miután két hetet töltöttem ezekkel a fantasztikus újságírókkal, akikkel a fenti képen éppen a német parlamentet, a Bundestagot látogattuk meg. 

Minden napot azzal kezdtünk a tréningen, hogy valaki bemutatta az országát. A gazdasági mutatókon kívül hála Istennek mindenki készült egy kis "turisztikai ajánlattal" is, így napról-napra bontakozott ki előttünk a Balkán-félsziget természeti és kulturális gazdagsága. Persze, eddig is tudtam, milyen szépek ezek az országok (nem hiába tervezzük már harmadik éve Dománnal azt a fránya montenegrói nyaralást, amit aztán mindig el kell napolnunk), de így, hogy egy-egy ott élő szemén kereszült láthattuk, és ismerhettük meg ezeket  a helyeket, teljesen más érzés volt, mintha csak turistaként, kívülállóként toppansz be oda. 

Az országok bemutatásán kívül a tréning legjobb része a két tréner, Keith és Richard voltak. Mindketten a Reuters hírügynökség londoni munkatársai, akik - kiöregedve abból, hogy a terepen kockáztassák az életüket (Richard a délszláv háború alatt végig az akkori Jugoszláviában dolgozott) - most újságírók továbbképzésével foglalkoznak. 

És ne feledkezzünk meg a 14 ösztöndíjasról sem, akik bár nem kíméltek a kérdéseikkel (hol van a legközelebbi ruhatisztító, hol van patika, mennyibe kerülne elmenni orvoshoz, mennyibe kerül egy levél Törökországba (?) és társai...), azért nagyon a szívembe lopták magukat. Különösen azzal, hogy nagyon szerették Berlint, legalább annyira, mint én szeretem, és nyitottak voltak minden esti kiruccanásra is. Még olyan alternatív helyekre is, mint Kreuzberg (a török negyed) kocsmái. 

Viszlát EcPol, reméljük, jövőre Veled ugyanitt :-)

Fedőneve: EcPol

Azaz "Economic and Political Reporting from Southeast Europe" (Gazdasági és politikai újságírás Dél-Kelet Európából). Ez egy négyhetes újságírószeminárium, a Thomson Reuters Foundation és a Robert Bosch Stiftung szervezésében. Két hét London - a Reuters Hírügynökség központjában - és két hét Berlin, a Bosch Alapítvány székházában. 

Sajnos magyar újságírók nem jelentkezhetnek erre a programra, ezért eddig csak a volt bolgár lakótársamtól, Zoritól hallottam erről a továbbképzésről. Aztán valamikor nyáron Katja, a Bosch egyik volt munkatársa, akivel még mindig tartjuk a kapcsolatot, átküldött nekem egy álláshirdetést, hogy a Bosch szeminárium-asszisztenst keres erre a programra, Berlinbe. Két hét közös munka a 15 kiválasztott újságíróval. 

Igazából még most sem hiszem el, hogy megkaptam ezt a munkát, és hogy engem választottak, pedig már túl is vagyunk az első héten, és ma kezdtük a másodikat. Hát nem alszom sokat, és minden szabadidőmet, amikor nem a tréningen vagyunk, az alábbi flipchartnak a szépítgetésével töltöm, amire minden nap új esti programajánlatokat rakok ki, és hasznos infókat arról, hogy aznap hová-mire érdemes menni. 

Ja, és az egész munka angolul van - két ízig-vérig brit trénerrel, akiket az első napokban - hát be kell, hogy valljam, hogy nem mindig értettem, olyan erős akcentussal beszélnek, de már egy hét után sokkal jobb a helyzet. És a java még hátra van :-)

Majdnem Megan

Domán szerint nem szabad nevet adni a tárgyaknak, mert az gyerekes. De ennek  - hála Istennek - van saját neve. Kettő is. Renault és majdnem Megan. 

Alfonz pedig már azt is sejti, hol lesz a helye. 

Egész büszke vagyunk magunkra, hogy viszonylag hamar eldöntöttük, pontosan mit és pontosan milyen kategóriát keresünk, mennyit szeretnénk költeni rá, és mire szeretnénk használni az autót. Ezek után - mivel a kört jelentősen leszűkítettük - nem volt nehéz kiválasztani a nekünk tetsző modelleket, majd sok-sok tanácskozás után (amiben ezúton is köszönjük mindkét autószerelő apuka és a magyar származású berlini taxisofőr ismerősünk, Ernő segítségét) ma, szeptember 14-én, vasárnap délután, egy a román ismerőseinknél eltöltött kellemes reggeli és egy Ateneo (a katolikus ifjúsági közösség egyik programja) között, (számunkra) ünnepélyes keretek között aláírtuk az adás-vételi szerződést. 

Kedves Renault majdnem Megan! Üdv a családban! Reméljük, szeretni fogsz itt, velünk-nálunk.

Rügen-napló: leltár

Rügen.

Ahol a sziklafalak olyanok, mint Caspar David Friedrich festményein.

Caspar David Friedrich: Krétasziklák Rügen szigetén (1818)

Ahol egyszerre esik az eső, és süt a nap a végtelen tenger felett.

Ahol isteni finomak a Balti-tengerben horgászott halak.

Ahol homoktövis terem az út szélén, amiből minden lehetséges dolgot (lekvárt, szörpöt, sütit, likőrt, teát...) készítenek.

Ahol a búzatábla mellett ébredsz fel reggel.

És ahol a kemping mindenese pont olyan, mint Sanyi az Üvegtigrisből.

Kész a leltár - ahogy kedvenc költőm mondaná. Ez volt az első igazán német nyarunk. Kipróbáltuk, milyen a nyár német módra. Hát nem túl meleg. Fürdőruhát eleve nem is vittünk magunkkal, mivel tudtuk, hogy nem lesz rá szükség. Viszont túra-felszerelésben nagyon amatőrök voltunk a németekhez képest. Nem csoda, hogy Berlin tele van túraboltokkal - mindenkinek nagyon spéci felszerelése volt a kempingben és a turistaútvonalakon is. Szóval megvan, hogy mit veszünk egymásnak karácsonyra, húsvétra, névnapra és a többire. Túracuccokat. 

Közben újra itthon, újra a Rügenhez képest szürke, koszos, büdös, hangos, de mégis "nagyonszeretem"- Berlinben. Kellett egy kis idő a visszaszokáshoz. De azért az őszintét megmondva, jó érzés, hogy három perc után nem áll el a meleg víz a zuhanyzóban :-) 

Aki további képekre kíváncsi, itt nézegelődhet: