"Ha a kanapéra nem szabad, legalább egy párnát adjatok a fejem alá!"
Valószínűleg ezt mondhatta magában Alfonz, amikor a kanapéért folytatott elszánt, ámde reménytelen küzdelmünkben végül arra jutottunk: feladjuk. Ki kell zárni őt a nappaliból, ha nem akarjuk azzal kezdeni a hosszú, egyetemi vagy munkás nap után a "Feierabendet" (ahogy azt a németek találóan elnevezték), hogy nekiesünk porszívóval a kanapénak, és megpróbáljuk eltávolítani azt, amit nem lehet: Alfonz pici, apró, háromszínű, hegyes szőrszálait, amik úgy beleállnak a huzatba, hogy porszívó legyen a talpán, ami kiszívja.
Pedig próbálkoztunk mi mindenfélével. Először volt az újságpapíros módszer, hogy ugye a zörgés megijeszti a kutyát, és nem mászik fel többet. Hát Alfonzt nem olyan fából faragták, hogy némi papírzörgés elriassza.... Aztán jött az ágyrácsos módszer. Elhoztuk otthonról azokat az ágyrácsokat,, amiket Domán még a húga, Tamara gyerekágyából lopott ki a fóti pincéből. Alfonzt azonban az ágyrácsok sem zavarták. Idővel megtanulta, hogyan kell pont úgy szétnyomni őket, hogy kényelmesen be lehessen feküdni közéjük. Ezután Domán a barikádépítés módszeréhez fordult. Elkezdett elképzelhetetlen formációkat, építményeket kreálni a kanapéra - minden lehetséges összetevőből. Egyik utolsó volt a képen látható fitneszlabda - ágyrács kombó. A végeredmény természetesen itt is az volt, hogy a labda legurult, a terep pedig szabad lett - Alfonz előtt.
Alfonz mindig is száz százalékig tudatában van/volt annak, hogy amit csinál, az rossz. Amikor hazaértünk, meg sem kellett néznünk, hogy aznap volt-e a kanapén. Ha volt, akkor lapokúszásban, hihetetlen mértékig hátraszorított fülekkel, önmagát a végletekig szégyellve közelített felénk, de volt, hogy csak hanyatt vetette magát, az égnek emelte a lábait, mintha azt mondaná: "igen, rosszat tettem, büntessetek meg!' Megbüntetni persze igazán sosem büntettük meg. Csak leszidtuk.
Az igazi "bünti" úgy két hónapja lépett életbe, amikortól az ágyrácsot már nem a kanapére, hanem a nappali ajtajához tesszük, hogy be se mehessen a szobába, de napfényt (és fűtési időszakban fűtést) azért kapjon.
De Alfonz nem lenne Alfonz, ha nem találna itt is ki valamit, amivel mosolyt csal az arcunkra, amikor hazaérünk. Az utóbbi időszakban ugyanis rendre arra nyitjuk ki az ajtót, hogy Alfonz "feldúcolta" maga alá az ágyikójának egy részét, hogy egy komplett párnarészt varázsoljon magának belőle.
Szerintünk ezzel csak azt szeretné üzenni a Jézuskának (figyelem, kedves Jézuskák odahaza, akik ajándékot szeretnének adni Alfonz nagyúrnak karácsonyra), hogy szeretne egy saját párnát magának.
Update: most már nemcsak a folyosóra kizárva, hanem a nappaliban is párnát "hajt" magának az ágyából.
"Most már tényleg kéne egy párna."
