2014. október 30., csütörtök

A nászajándék


Ez a kép még júniusban készült, Andi és Miki csudiszép, mesébe illő esküvőjén. Dománnal csak ámultunk, bámultunk, mit össze nem hozott ez a két ember erre a számukra nagy napra, hogy igazán feledhetetlenné tegyék. Andi emberfeletti erőket nyomott bele a teljes dekor- és hangulatvilágba, hogy minden pont úgy legyen "bohém", amennyire ők maguk is azok. És az volt. (Részleteket egyébként a Bohém Esküvő oldalnak adott interjújában árult el, amit itt olvashattok, további képekkel és kulisszatitkokkal.)

Mivel Berlinből max lelki támogatást tudtam nyújtani az előkészületek alatt, ezért különösen örültem a felkérésnek, hogy énekeljek a templomi szertartáson. Andika összehozott egy régi barátukkal, Simonnal, akivel aztán sikerült egy elég különleges dolgot bemutatnunk a templomban: kobozkísérettel énekeltünk egy dalt a pár kérésére, egyet pedig a saját kedvenceink közül. A végeredmény pár pillantra Andiék esküvői videójában is feltűnik:



Andikát még MTV-s koromból ismerem. Több mint egy évet húztunk le egymás mellett a DTK - D. Tóth Kriszta Show csapatában. Vogyi, Andika és én voltunk a DTK Pindúr Pandúrai - avagy a három csajszerkesztő. Jó kis csapat voltunk. Lenyomtuk a show nehéz, rögös kezdeteit, viseltük a kritikát, a hát- és ellenszeleket (ebből inkább csak az utóbbi adatott meg nekünk), próbáltunk egy új, eddig ismeretlen műfajt teremteni a magyar közsszolgálati televíziózásban: egy kereskedelmi műfajt, nem kereskedelmi pénztárcából, de sok furfanggal, kreativitással és néha ügyeskedéssel. Én különösen a web-részét élveztem a dolognak, a backstage-videókat, az exkluzív online tartalmakat, a blog és a Facebook-oldal kezelését, amit egy ideig magam csinálhattam. Együtt sírtunk, és együtt nevettünk, igazi csapat voltunk. Olyan, ami tévés berkekben - sajnos - egyre ritkább. Kísérleteztünk, szórakoztunk, dolgoztunk, harcoltunk. És néha vállalhatlan dolgokat is termeltünk - mint az alábbi webvideó a kezdetekből. 




Ilyen múlttal (plusz annak tudatában, hogy Miki - aki egyébként fotós - csinálta a csodás esküvői fotóinkat) nem volt kérdés, hogy nem szúrhatjuk ki a szemüket holmi pénzes borítékkal (még ha ezt is kérték :-p). Az eredeti ötlet valami kuponos ajándék volt - lehetőleg utazási, lehetőleg Berlinbe. De aztán tanácskoztam Vogyival (a Pindúr Pandúrok harmadik tagjával), aki azt mondta, miért nem hívjuk meg inkább magunkhoz őket, mint valami személytelen hotelba, tök sok pénzért. Innen jött az ötlet, hogy fogjunk össze Emőkével és Matyival, Andi és Vogyi jóbarátaival Erfurtban, akik szintén hivatalosak voltak az esküvőre. Kinéztük az október 23-i hétvégét, lefoglaltuk a rep - és buszjegyeket, gyártottunk fotókat a lakásunkról, és átnyújtottuk az egészet, mintha egy utazási iroda brossúrája lenne - Matyi jóvoltából, aki minden Photoshop technikai tudását bevetette a cél érdekében. 

A hatás nem maradt el. Andi és Miki nagyon örültek az ajándéknak, és mi is nagyon örültünk, hogy valami különlegeset tudtunk adni. És alig vártuk az októberi hétvégét. Táblát gyártottunk, amivel fogadtuk őket a reptéren, és programokat, amelyeket megpróbáltunk igazán személyre szabni. Így jártunk Berlin legnagyobb design shopping centereiben, hogy Miki kiadványokat és ötleteket tudjon gyűjten a munkájához, Andit pedig elvittük turizni (sajnos a piacot ki kellett hagynia, mivel az hétvégén van csak nyitva, amikor ők már Erfurtban voltak). De kicsit bele tudtuk vinni őket a kreuzbergi éjszakába és a Humboldt egyetemi életébe is (értsd: kipróbálhatták csúcsidőben a menzát). Két hullafáradt embert adtunk át az erfurti "kollégáknak", de Andiék jól bírták a strapát, ahogy az Emőkéék blogjából ide kattintva kiderül. Ott színházi előadás és a berlini után egy erfurti bringatúra várta őket. Andi és Miki hétfőn értek vissza Berlinbe, és mielőtt felültek volna a repülőre, Berlin megmutatta nekik naposabb arcát is, hogy még nehezebb szívvel hagyják itt Németországot (egész hétvégén borongós, szürke időt kaptak szegények), és közben elkészült az egyetlen négyes fénykép is a Treptower Parkban, íme:


 Andi&Miki, köszönjük, hogy itt voltatok. De ne feledjétek, Berlin visszavár!




2014. október 5., vasárnap

A német egység Csehországban

Van egy mágikus hely Csehországban (na jó, több is). Magyarul azt a találó nevet adták neki, hogy a Cseh Paradicsom. A csehek és a németek Svájchoz hasonlítják, és Cseh Svájcnak hívják (tükörfordításban). De akárhogy is hívjuk, ez Csehország (egyik) legszebb része. Közvetlenül a német határ mellett. Homokkövek, természetes viaduktok, szurdokok és érintetlenség. Én már kétszer jártam itt, de nem tudok betelni vele. Ezért kellett megmutatnom Dománnak is.

Október 3.,azaz Németország újraegyesítésének évfordulója az idén péntekre esett. És ha már egyszer hosszú hétvége, akkor hagyjuk itt a várost, és menjünk a természetbe. Kinéztünk magunknak az AirB&B-n egy menő kis házikó a cseh "paradicsomban", minden cseh tudásomat bevetve kibéreltük a szobát, levettük Alfonz biciklis utánfutójáról a kerekeket, és beraktuk a csomagtartóba kutyaszállító-doboz gyanánt, és a jó kis német telekocsi-rendszernek köszönhetően még egy plusz utast is szereztünk Bautzenig, aki beleszállt a benzinköltségbe. 

Az út sokáig tartott, sok-sok dugóval (mindenki menekült a városból a hosszú hétvégére), és másnap pont úgy éreztük, mintha Németország erre a hétvégére Csehországgal egyesült volna annyi volt a német kocsi mindenhol. 

Az autó jól ment, Alfonz is jól bírta az utat (eldöntöttünk, hogy így nem fogunk még 150 eurót beleinvesztálni egy autós kutyaszállító dobozba, amikor úgysem tudjuk egyszerre autóval és bringával is vinni, és ezt az utánfutót már jól megszokta), és Martin, az egyik cseh ismerősöm is elküldte a túraútvonal-javaslatait, szóval péntek reggel nekivágtunk. 

A cseh paradicsom / České Švýcarsko / Böhmische Schweiz
Bár ez a napsütéses kép mást sugall, az első nap délig olyan ködben (párában) bolyongtunk néha, hogy hiába másztunk fel a környék egyik legmagasabb pontjára, a kilátásból (akkor) sajnos semmit nem élvezhettünk. 

Kilátó a ködben (Studenec, vagyis Kaltenberg)

Ezt az élményt aztán többszörösen is bepótolhattuk a kis "teljesítménytúránk" során. Nem túlzok: bár nem terveztük, de olyan túrát nyomtunk mind a két napon Dománnal, hogy nekem utána még napokig izomlázam volt a csípőmben (!), pedig nem is tudtam, hogy ott is van izmom. (Domán szerint pénteken csak 25 km-t mentünk - komoly szintemelkedésekkel - szerintem többet. Én többnek éreztem.) 

De nemcsak a túra, hanem a méltán híres cseh konyha miatt is remek volt ez a hétvége. Bár Domán nem szereti, ha kaját fotózok, azért csak nem sikerült szabotálnia. Itt lehet őket kikeresni: