Alfonz: "Végre lett egy saját bejáratú kutyaszittyóm. Csak az enyém!"

Amióta a gazdi egyetemre jár, bizony elég sokat kuksoltam otthon egyedül, ami ugyan nem annyira nagy baj, hiszen ügyes kutya vagyok én, kibírok akár 8-10 órát is pisi meg kaki nélkül, de azért igyekeztem mindig nagyon szomorú szemeket mereszteni az éppen elsőként hazaérkező delikvensre: hogy jaj, de nagyon-nagyon rossz volt ám nekem itthon ilyen hosszú ideig egyedül, légyszi, többet ilyet ne csináljatok. 

És bár mindketten próbáltak ezerfelé szakadni, meg volt, hogy csak a kedvemért hazajöttek, de aztán megint elmentek valahová, és csak rohanás volt az egész, szóval elkezdtem nemcsak akkor szomorú lenni, amikor hazajönnek, hanem úgy mindig. Nagyon. Akkor is, amikor extra kirándulásokra vittek hétvégén, hogy "bepótolják a hétköznapot".

Itt épp az uckermarcki tóvidéken kirándultunk, bár ezen a képen tavaknak nyomuk sincs

Ez meg Kromlauban van, mögöttem valami híres híd állítólag..

És a pszichológiai hadviselés működött!

November óta lett egy külön bejáratú kutyaszitterem, aki szerdán és pénteken napközben eljön értem, és nagyokat sétálunk! És képzeljétek el, jár hozzá két fogadott öcsike is! 

Az egyik néha még sétáltat is, a másikat inkább én sétáltatom, hiszen ő még csak a babakocsiban tud ülni, még féléves sincs. De nagyon menő brancs vagyunk ám így az utcán. Mi négyen. A kutyaszittyóm, a két fogadott tesó meg én. 

KHSB- Katholische Hochschule Berlin

Hol is lehetne elkezdeni? 

Mondjuk ott, hogy körübelül másfél évvel ezelőtt a Dóra meg én megéltünk egy elég izgalmas és tartalmas napot a marzahni Botanikuskertben :-) Akkor döntöttük el, hogy megpróbálok egyetemre jelentkezni. Az út hosszú volt a nyelvkurzustól a felvételi értesítőig. És tudtuk, hogy hosszú is lesz, mivel ha valaki nem németként Németországban tanulna, akkor nem elég, ha "csak" németül beszél, és dolgozik, igazolni is kell egy bizonyos nyelvizsgatípussal. Nos, emiatt hallgattam meg az elmúlt egy évben több mint száz harmincperces tudományos interjút, olvastam többszáz oldalnyi cikket, riportot, elemzést gazdasági, természettudományi és szociológiai témában. De megérte. No nem azért, mert sokkal okosabb lettem, hanem mert sikerült a myelvizsga :-)

Így ez év augusztus közepétől már csak az egyetemtől vártuk a választ, amit szeptember elején kaptunk meg. Felvettek "Schulische Religionspädagogik", vagyis hitoktató szakra. Itt egy hároméves alapképzésen (B.A.) veszek részt, így a most hogy pont hároméve vagyunk itt, már tudjuk, hogy legalább három év még előttünk áll. Hogy aztán mi lesz velünk, még nem tudjuk, de így voltunk ezzel három évvel ezelőtt is :-) 

Így most boldogan és nyitottan állunk az előttünk álló kihívás elé ;-)

Domán meg az a bizonyos harmadik X....

Összehoztuk! Bár olyasvalakit meglepni, akivel a mindennapjaidat éled, mission impossible, azért talán leírható: jól sikerült a szülinapi meglepi. Itt volt Domán édesanyja és húga, és egy csomó berlini barát, ismerős, és még a vitorlástanfolyamra is összejött a pénz, amit Domán annyira szeretne megcsinálni tavasszal.

Aki pedig személyesen nem tudott itt lenni, így üzent:

Na de most kivételesen beszéljen (írjon) helyettem az egyik meglepetésvendég, Tamara, aki először látogatott el hozzánk Berlinbe, és első impresszióit is összefoglalta 10+1 pontban:

"Berlini szülinapozás és 10+1 tapasztalat a városról"

Berlintől Koppenhágáig - befejező rész

Itt kezdődött az igazi nagy kaland. Be a nagy hajó gyomrába, át a tengeren, kikötés és az első éjszaka a shelterek-becsületkasszák-fehér-piros-zászlók világában.

Jól elbűvölt bennünket ez a kis ország a maga "ötezercsillagos" szállodájával - a szabad éggel. Sok blogbejegyzést olvastunk az út előtt arról, hogy milyen körülményekre számítsunk, milyen pratikákkal, trükökkel könnyíthetjük meg az utunkat és mi az, amit semmiképp se hagyjunk ki a túra alatt. Arra azonban tényleg nem számítottunk, hogy egy ilyen bringás paradicsom vár majd ránk. 

Először ott vannak a SHELTEREK: fából készült menedékházak, amelyeket mindenki, aki nem motorizáltan - értsd gyalog vagy bringán utazik - egy éjszaka erejéig ingyen igénybe vehet. Ezekből több mint 750 van szerte Dániában - mi három ilyen menedékházas helyen aludtunk, és még van tíz másikat láttunk. 

Az első shelter-élmény közvetlenül a kikötés után, Gedserben

"Luxus-shelter" Sandvig kikötőjében

Be kell hogy valljam, én az elején nagyon tartottam a shelterben való alvástól. Hogy tuti bemászik valami, hogy befúj a szél, hogy koszos, hogy fázni fog a lábam... Az utóbbiban ugyan valóban igazam lett,(bár ez nálam ugye nem újdonság...) de az, hogy a felkelő nap sugaraira ébredsz, valahogy kárpótol mindenért. A sandvigi menedékházas éjszaka volt mind közül a legszebb. A shelter ott tényleg nagyon tiszta volt, keleti fekvésű, közvetlen kilátással az ott állomásozó hajókra és a tengerre. A kikötőben pedig olyan mosdóhelyiség volt, ahol még cicamosdásra is volt lehetőség. A shelternek külön vendégkönyve is volt, amibe bele is írtunk:

Amikor viszont nem shelterben aludtunk, akkor a dán KEMPINGEK luxuskörülményeit élveztük. A legnagyobb luxus Møn szigetén, a Møns Klint Resortban várt bennünket. Itt ugyanis nemcsak internet, felszerelt konyha és extra tiszta zuhanyzó és WC volt a kemping területén, hanem medence, fűszer- és ökokert, sőt a mosókonyhán egy olyan szárítógép, amilyet addig még soha nem láttam. Mivel éppen akkor volt esedékes a mosás, ki is próbáltuk:

A szárítógép. Nyitva és csukva. 

Ide akár Alfonzt is magunkkal hozhattuk volna, itt ugyanis a kutyákat is luxuskörülmények várták: például egy ilyen kutyamosdató, külön jutalomfalatadagolóval:

Møns Klint egyébként a dánok egyik legszebb nemzeti parkja, ahol egy extra pihenőnapot is tartottunk azért, hogy megnézzük a rügeni krétasziklák párjait (Rügen szigetén 2014 nyarán túráztunk, erről itt olvashattok). A Møns Klint szikláinál azonban sokkal mélyebb benyomást tett ránk Stevns Klint, ahol 1928-ban egy templom kórusa zuhant a mélybe az alatta sorakozó sziklákkal együtt. A templomot azóta alátámasztották, és turisták ezrei látogatják meg minden évben. Sőt az UNESCO is felvette Világörökségi Listájára. 

A templom kórusán állva - 90 éve még lett volna tető a fejünk felett

Bár pont szembesütött a nap, azért talán kivehetőek a templom részletei

A Berlin-Koppenhága "highway" összeállítói különösen nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a lehető legváltozatosabb természeti tájakon tekerj át.  A német tóvidékek és alföld után a dán oldalon tengerpart, sziklafalak és búzamezők között is vezetett az utunk. Volt, ahol fehérhomokos tengerpart, volt ahol fehér kősziklák mellett, volt, ahol aszfaltozott bringaúton, volt, ahol földúton tekertünk.

A Berlinben beszerzett túrakönyvünknek köszönhetően azonban szinte semmi sem ért váratlanul bennünket. Tudtuk, hol lesz emelkedő, hol lesz rosszabb minőségű az út, hol tudunk bevásárolni, hol lesz a legközelebbi temető (értsd: vízlelőhely), vagy hogy hol tudunk egy kis "kirándulást" tenni, vagy épp rövidíteni (ez utóbbira hála Istennek nem volt szükség). Így minden este a másnapi időjárás függvényében tudtuk megtervezni a következő etapot. Ennek - számomra - legfontosabb része mindig az ebédszünet ütemezése volt, hiszen "éhes-Dóri-nem-kedves-Dóri", és erre Domán is már évekkel ezelőtt rájött, szóval minden nap szorgalmasan főztünk vagy ha olyan helyen tekertünk át, akkor felkutattunk valami helyi éttermet- ahol angolszász módra leginkább steaket ettek steakkel.

A látszat csal, nem Domán főzött a legtöbbet, csak ő ugye nem szeret fényképezni...

A főzések közül a legemlékezetesebb egyébként  a kép közepén megörökített tonhalas-cukkinis ebéd. No, nem az ízvilága miatt (bár szerintem kihoztam belőle a maximumot), hanem mert amikor megérkeztünk Klintholm Havnbe (egy aprócska kikötőváros Møn szigetén) egyetlen éttermet sem találtunk nyitva. Viszont mire elkészült az isteni ebéd (az egyik étterem lépcsőfeljárója alatt egyébként, mivel esőre állt az idő), kinyitottak az éttermek. Gondoltuk, akkor egy kávé-sütire mégiscsak bepróbálkozunk. Le is adtuk a rendelést egy fiatal csajszinak, amikor kijön hozzánk a főnökasszony, és teljes nyugalommal, bár elég rossz angollal közli, hogy itt a "service only for eating people" vagyis csak akkor szolgálnak ki bennünket, ha főételt is eszünk. Annyira sokkoló volt a dolog, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk, nemhogy válaszolni. No, nem mintha arra bárki is kíváncsi lett volna. Kifelé menet a vendégkönyvbe viszont jól beleírtunk, hogy milyen csalódottak is vagyunk... Azóta az oldalt lehet, hogy kitépték... Így visszatértünk az étteremhez, aminek lépcsőfeljárója alatt főztünk, és azzal kezdtük, hogy mi tényleg csak egy kávéra vágynánk, olyat lehet-e. Kivételesen lehetett. Tanulság: a dánok nem kávéznak főétel nélkül (?).

Hogy a természet csöndje, a tenger és a szél zúgása mennyire nyugtató és szép tud lenni, azután tudatosult bennünk, hogy beértünk Koppenhágába. Igaz, Berlinhez képest Koppenhága jóval kisebb, mégis nagyobb a népsűrűsége, vagyis kisebb helyre több ember koncentrálódik. Azaz nagy a tömeg. Főleg a bringás, ami viszont sokkal kevésbé zavaró, mint Amszterdamban volt, mivel itt szervezett a közlekedés. Bringasávok, bringautak, bringás lámpák és kereszteződések, bringatárolók mindenhol, sőt egyes helyeken még lábtartók is vannak, hogy ne kelljen leszállni, miközben vársz a zöld jelzésre.

Itt aztán jártunk királyi kastélyban, könyvtárban meg parkban, modern és zsidó múzeumban, ilyen meg olyan templomban, street food marketon és menekülteket befogadó tüntetésen, a green light districtben (Christianiában) és sétahajókázáson a Nyhavnben. A legjobban azonban mindkettőnknek az egykori gettó helyén felhúzott új lakónegyed és az Amagerstrand tetszett. Mert ott újra hallottuk a tengert és a szelet. Amióta azóta is újra és újra hiányzik.

És egy utolsó kedvenc Koppenhágából:

Ő "Kuki", aki neve ellenére kislány. Koppenhágai AirBnB-s vendéglátóink kiskutyája, aki akkor még csak pár hónapos volt ugyan, de a gazdái csak terminátornak hívták, mivel tűhegyes fogaival egyszerűen mindenre ráharapott. Az Achilles-ín volt a kedvence, szóval zokni nélkül nem volt érdemes kimenni a szobából.

Ezt a képet pedig Alfonznak küldöm: így csal meg a hőn imádott gazdid, amíg te Silkénél nyaralsz a kutyapanzióban :-p

Bye-bye Németország! - Berlintől Koppenhágáig 3. rész

Két vadkempinges, két normál kempinges és egy Rostockban, a Kittinél töltött éjszaka után kompra szálltunk, hogy új vizekre evezzünk. 

Az utolsó németországi napok képekben:

Szeptember 1. (kedd) -  5. nap

Ilyen látvánnyal indul a nap:

A kilátó a tó mellett (Krakow am See), ahol éjszakáztunk.

Légvonalban Koppenhága csak 225 km, bringán kicsit azért még több :)

"Úristen, ezt a képet fel ne tedd, mekkora a homlokom rajta!"

"Ez már jobb!"

Víztöltés és kis pihenő a güstrowi strandon, majd betekerünk a városba is, megnézzük a kastélyt. Kívülről...

Domán "élvezi" a városnézést:

Az út Güstrow után sajnos lezárva, kis kerülőt kell tennünk, de követünk két helyi lakost, így gyorsan visszatalálunk a csatorna melletti útra, ahol ebédszünetet tartunk.

Bützow-ban még egy utolsó kávé-süti szünet, majd elérjük Rostockot, ahol Kitti vár bennünket minden földi jóval (értsd: mosógéppel és zuhanyzóval, no meg egy nagyon finom vacsival).

Szeptember 2. (szerda) 6. nap

Felkeressük Rostock legnagyobb (és asszem egyetlen) túraboltját, veszünk gázpalackot, meg szélfogot hozzá, és nekem egy fejlámpát, mert be kell látnunk, hogy egy lámpával kicsit nehézkes a sátorépítés, ha vadkempingezik az ember.... 

Kitti süt nekünk kölesfelfujtat, majd nekiindulunk a nagyvilágnak...

Tavak tavak hátán - Berlintől Koppenhágáig 2. rész

Augusztus 30. (vasárnap) -  3. nap

Nem kellett sokat várni az első esős indulásra. Alighogy kifordultunk a Weisser See-i kemping kijáratán, máris nekieredt. Irány vissza, menedékkeresés, felöltözés. Es ez vasárnap legalább háromszor megismétlődött. Esős és napsütéses időszakok váltották egymást, bár hála Istennek napból jóval többet kaptunk, így az esőruhánk többször volt vizes belülről, mint kívülről - az izzadtságtól. 

Ilyen napsütésben értük el a Havel folyó forrását is. Az ember azt hinne, ez valami kis erecske-patakocska lesz, erre szembetalálja magát egy kiépített szökőkúttal, amit annyi kő vesz körül, ahány tartományon átfolyik a Havel. Amúgy jó németesen körbeépítettek. De állítólag a Duna forrása sem jobb...

Mindezért kárpótolt bennünket a forrástól alig pár száz méterre fekvő Mühlensee-i strand, ahol Domán amúgy jo németesen (értsd: FKK) belevetette magát a habokba, én pedig nekiláttam az ebéd elkészítésének.   

A kávé és a maradék svájci csoki elfogyasztása urán (amit attól az egyébként Zürichben élő magyartól kaptunk, aki kivette a lakásunkat egy időre, amíg mi tekerünk) ujra bringa. 

A mecklenburgi tóvidék mesés látványt nyújt, satrazasra és vadkempingre alkalmas helyet viszont jóval kevesebbet... A Müritz Nemzeti Parkban egyenesen tilos sátrat verni, így úgy döntünk, elmegyünk a következő nagyvárosig, Warenig, és ott alszunk a kempingben. 

Ahol szinte luxus körülmények várnak minket: wi-fi, addig zuhanyzol, ameddig akarsz (nincs háromperces zseton, aminek darabja 90 cent), és még asztal-szekunk is volt a reggelihez. A kempingnek külön strandja is van, és rengeteg a kutya is, mivel ez egy kifejezetten kutyabarát hely. Még Alfonz is jöhetett volna :)

Augusztus 31. (hétfő) - 4. nap

Waren - városnézés. Egybekötve egy kis bringaszerelessel. Eltörött ugyanis a kulacstartóm. Még valami MTV- s sajtótájékoztatón kapott reklámcucc volt, most mehetett a kukába. 

Nagyon meleg van, leég a hátam, muszáj korai ebédszünetet tartani - egy eltévedés, sok erdei, nem betonozott út, és még több útakadály utan...

Újabb tó, újabb strand, újabb fürdés (Linstower See). Sok a gyerek, itt már Domán sem mer FKK- zni :)

Utána irány a német Krakkó (Krakow ám See), ahol végre megtaláljuk az ideális vadkemping-helyszínt közvetlenül a tó partján. Vízszerzés a helyi temetőből, bevásárlás, sátorépítés, fürdés, alvás.

Minden kezdet nehéz - Berlintől Koppenhágáig 1. rész

De ez a kezdet valahogy különösen nehézre sikeredett. Bár hónapok óta készültünk erre a túrára, az egyetem, az egyetemi jelentkezés (erről később remélem Domán maga számol majd be) és minden más miatt kissé (na jó, nagyon) kapkodósra sikerült az utolsó pár nap. De mindezek ellenére pénteken elindultunk életünk első nagyszabású bringatúrájára. 

Berlin-Koppenhága - 630 km. 

Augusztus 28. (péntek) - 1. nap

Mivel a túra kezdő szakaszát egyszer tavasszal már megtettük, és mivel Berlinben amúgy is tekerünk eleget, úgy döntöttünk, kivonatozunk Oranienburgig, és ott vágunk neki. De persze pont ilyenkor van pótló busz és hat átszállás, szóval a vártnál jóval későbbi indulás után ez is rátett egy lapáttal arra, hogy korom sötétben verjük fel a sátrat Liebenwalde határában, egy pihenőhely mellett. 

Így igazából csak reggel láttuk meg, milyen festői kis helyen töltöttük életünk első vadkempinges éjszakáját. Domán reggel a helyi virágostól kapott vizet a reggeli kávéhoz (és fogmosáshoz), és így vágtunk neki a szombatra tervezett 80 km-es szakasznak.

Augusztus 29. (szombat) - 2. nap

Át az Uckermärkische tóvidéken, kávé és Matjesbrötchen (halas szendvics) az egyik csatorna partján, majd irány Ravensbrück, az egykori női koncentrációs tábor, ahol az ott fogva tartott és dokumentalt több mint 13ezer nő között rengeteg magyar is volt. A gázkamra egykori helyéről a festői Fürstenbergre látni rá. Hátborzongató kontraszt. 

Alig feldolgozva a látottakat, át Fürstenbergbe, bevásárlás a vacsorához, majd irány a kinézett szállás Wesenbergben, a Weisser See partján. (Csak hogy stílusosak legyünk, hiszen Berlinben is a Weisser See partján lakunk). 

Na ilyen napok várnak rá az elkövetkező két hétben. Nem ígérem, hogy olyan napi útinaplót vezetünk majd, mint tavaly Rügen szigetéről, de azért megígérem, jelentkezünk még. Folyt. köv.