Kicsit elnéztük a dátumot....

(Találós kérdés: Mit csinál egy újságíró élete eddigi egyik legintenzívebb továbbképzésének első szabad estéjén? Igen. Írja a blogját.....)

Merthogy elkészült egy várva várt videó.

Szóval az úgy volt, hogy Melinda és Attila már nyár elején bejelentkeztek nálunk egy berlini hosszú hétvégére, és hamar el is küldtek minden adatot, időpontot, részletet, de - fogalmam sincs, hogy hogy - mi, na jó én elnéztem a dátumot. Így minden lelkifurdulás nélkül chilleztünk a Balti-tenger partján, míg Melindáék egész nap "kerestek" bennünket Berlinben. Mobilnetünk nem volt a parton, a német telefonszámunkat pedig nem tudták, így hiába vártak ránk itt is, ott is, amott is, csak este, amikor már vonatoztunk vissza Berlin felé, és visszatért a moilnet a telefonunkra, vettük észre, hogyan és hányszor próbáltak meg elérni bennünket.....

De aztán megpróbáltuk kárpótolni őket mindenért, ami (talán) a videó tanúsága szerint, sikerült is :-) 

Berlin, az ő szemükkel:

Berlin MA és MI from Melinda Vajnai on Vimeo.

Helló, München :-)

Egy hét full tréning a Süddeutsche Zeitung (Németország egyik legelismertebb napilapjának) újságíróiskolájában. 

SHOWTIME!

A meseváros Erfurt

Végy egy szimfonikus meg egy rockzenekart, Türingia tartomány fővárosának dómterét és annak 70 lépcsőfokát, építs rá színpadot, öltöztess be egy kétgyermekes apukát transzvesztitának egy combközépig érő 15 centi magas lakkcsizmába és máris kész Erfurt legmenőbb rockoperája, a Jedermann :-)

És végy két óvodás kisfiút, akik majd megőrülnek, annyira szeretnének egy kiskutyát, és most egy hétvégére kaptak egyet, aki hagyja magát húzni-nyúzni, dögönyözni. 

És mindezt egy csodavárosban, ahol szinte minden sarkon mesefigurák köszönnek rád (ott van a német közszolgálati televízió mesecsatornájának központja), és esernyők lógnak Németország Ponte Vecchioja, a Krämerbrücke felett (A Krämerbrücke Európa leghosszabb, házakkal végig beépített és lakott hídja.)

Összefoglalva: Erfurtban jártunk. Akit a fenti nem túl jó minőségű képen transzvesztita jelmezben láttok, Matyi, az erfurti színház tagja, két fia, Áron és Ádám épp a harmadik fotón "nyúzza" Alfonzt (félreértés ne essék, szerintem élvezte, hogy ennyire a figyelem középpontjában lehetett), és édesanyjuk Möci, aki blogjukon mindezt röviden így foglalta össze:

"Egy napra kipróbáltuk, milyen lenne, ha lenne egy kutyánk. Kalandos. Nem tudom, melyikőtök volt fáradtabb a kísérlet végén. Alfonz vagy Ti. Vagy esetleg én..."

(fotók és a teljes szöveg itt)

Reméljük, a lakást azóta sikerült "szőrteleníteni", a fiúkat pedig lenyugtatni. 

Mi nagyon köszönjük a színházi élményt, a vendéglátást és a csodaszép hétvégét ezúton is :-)

Update 07.25: Így csodálkozik rá az ott élő, hogy milyen szép kis városban is lakik, avagy Möci blogbejegyzése a blogbejegyzésünkről, avagy hiperhivatkozás a köbön. 

VELTMÁJSZTER!!!

Amikor több mint félmillió ember együtt ordít a világbajnoki gólnál, na az az igazi libabőr. 

Nagyon készültünk a nagy napra - még azt a piszkosul magas összeget sem sajnáltuk a német csapat mezére, amit aztán kiadtunk rá. Amikor felhívtak a tévétől, hogy jelentkezzek be élőben a Telepsortba és a Híradóba, tudtam, hogy ez csakis német mezben lenne poén, szóval muszáj volt megvenni. Igaz, az utolsó pillanatban nem volt könnyű olyat találni, ami jó rám (az emberek egész egyszerűen elkapkodták a boltokból az összeset), de jelentem a 164-es gyerekméret passzol, így 80 helyett "csak" 45 eurót adtunk ki rá. Dománnak pedig a nemzeti válogatott bemelegítős mezei között találtunk olyat, ami az ő nem túl keskeny kenuzós vállaira felment. 

Kicsit para volt bejutni a Fanmeile-ra (Berlin és Németország legnagyobb szurkolói zónájába) még sajtós igazolvánnyal is, ugyanis már délután hatkor megtelt, és a rendőrök még a környező utcákat is lezárták. Így nekem, aki a Hauptbahnhof (főpályaudvar) felől próbáltam megközelíteni a sajtós bejáratot, szabályosan könyörögnöm kellett a rendőröknek, hogy engedjenek már át a hídon (a Spree-n), mert fél óra múlva be kell jelentkeznem egy műsorba, és ha még fél órát itt keringek, és megkerülöm az egész Bundestagot úgy, ahogy azt ők szerették volna, akkor abból nem lesz Telesport, de még a Híradóra sem fogok odaérni.... Végül szépen mosolyogtam, és a harmadik hídnál megengedték, hogy átmenjek. 

A csodás bejelentkezést anyu rögzítette egy, a Facebook-ra kitett csodás képpel, ami annak ellenére is nagy sikert aratott az ismerőseim körében, hogy egy Play-gomb díszeleg az orromon. 

Telesport  - Út a döntőig, 2014.07.13.
MTV Híradó, 2014.07.13. (25:30-tól ide kattintva elérhető)

Miután lefújták a meccset, a városban szinte elszabadult a pokol. Olyan volt az egész, mint szilveszterkor. Tűzijátékok és petárdák durrantak mindenhol, embertömegek hullámoztak az utcán, akiktől teljesen leállt a közlekedés. Az emberek egymás nyakába borulva ugrálták körbe az éjszakai buszokat, amelyek nem tudtak tovább közlekedni. Volt olyan sofőr, aki végül feladta, és inkább "beszállt" a szurkolói éneklésbe - ritmusos dudálással. Az S-Bahnra nem lehetett felférni, a villamoson spontán éneklésbe kezdtek az ott utazók, akik pedig nem fértek fel, ők sem bánták, integettek, és boldogok voltak. Ismeretlen emberek ölelték egymást agyba-főbe mindenhol. 

Mi hajnali három körül kerültünk ágyba, és hát sajnos Domán munkaadója nem volt olyan jófej, mint akikról a híradós bejelentkezésemben beszéltem, így neki sajnos korán kellett kelnie, nekem viszont csak déltől volt órám, így simán aludhattam 10-ig. És ezt ki is használtam, de őszintén szólva így sem volt egyszerű felkelni....

Felirat az S-Bahn kijelzőn: "Gratulálunk a világbajnok Németországnak!"