Újévi fogadalom az újévi fogadalom. Megtartani illik. Ahogy egy éve ígértem, most is megpróbálom a lehetetlent: leírni, hogy mi minden történt velünk 2016-ban, mik voltak azok a kisebb-nagyobb élmények, történések, amelyeket meg szeretnénk őrizni az emlékezetünkbe, és mik azok, amiket kevésbé....
Az idén azonban nem hónapokra, inkább "élménycsoportokra" osztva próbálom megosztani Veletek, milyen volt a mi 2016-unk. Röviden összefoglalva: nem könnyű. Az egyik barátnőm azt mondta, hogy ezt valószínűleg sokan érzik így, mivel a 2016-os év a számmisztika alapján egy kilences év (ha összeadod a számjegyeket). És mivel az életciklusok általában kilenc évig tartanak, ezért a kilences évek a lezárások, a tisztulások és a döntéshozatalok évét jelentik. És bár nem vagyok nagy híve a számmisztikának, ebben azért lehet valami. Nálunk is sok fontos elengedés és fordulópont jellemezte az évet. Akkor kezdjük is ezzel. A nagyobb fordulópontokkal.
Fordulópontok 2016
Szakmai oldal: Itt mindkettőnk életében fontos fordulópontok voltak. Nekem például márciusban azzal kellett szembesülnöm, hogy a Robert Bosch Siftungnál (ahol két újságíróprogram menedzselésén is dolgoztam 2016-ban) a teljes vezetés kicserélődött felettünk, mivel az újságíróprogramok átkerültek egy másik alapítványi szekcióba. Az új vezetés viszont több pozitív változást is hozott számomra: közvetlen főnökömmel a kezdeti nehézségek és súrlódások ellenére is tök jól összecsiszolódtunk (valahogy előtört mindkettőnkben a bizonyítani akarás, hogy bennünket nem kell lecserélni...), valamint a másik berlini újságíróprogramnak (amit én röviden csak EcPolnak szoktam hívni, és amiről korábban már itt és itt is írtam) már nemcsak asszisztense, hanem a berlini etapot vezető koordinátora lettem. (Ennek mondjuk elég prózai okai voltak, hiszen az új vezetés annyira le lett terhelve más feladatokkal is, hogy egyszerűen nem lett volna idejük leszervezni a balkáni újságírók továbbképzését, így rám bízták, hiszen már harmadik éve csinálom, ők meg most csinálták volna legelőször.) A koordinátori feladatokat nagyon élveztem, hiszen sok olyan újítást is belevihettem a programba, amit mindig is szerettem volna, csak a vezetés engedélye kellett volna hozzá. Most viszont szinte mindent sikerült átvinnem. És nagyon jó visszajelzéseket kaptam a munkámra, ami miatt a Bosch Stiftungnál kilátásba helyezték azt is, hogy jövőre is én lehetek a program berlini koordinátora. Ez azonban még a jövő zenéje.
 |
| A 2016-os EcPol-csapat, elől a Reuters két londoni trénerével |
Dománnal nyáron többször is átbeszéltük, hogy szeptembertől nem tarthatja meg mind a két munkahelyét, mivel két munkahely mellett az egyetemmel nem tud haladni (lásd az én példám...). Sokat vívódtunk a kérdésen, melyik legyen az, amelyiket leadja, hiszen 2016-ban mindkét munkahelyén fontos változások történtek. Először az egyesületben változott a feladat- és munkamegosztás az edzők között, majd Domán másik munkahelyén, a Berliner-Bäder-Betriebénél (ami kvázi olyan, mint Budapesten a BGYH) küldték el a nagyfőnököt, és kezdték felszámolni a külsős szerződéseket. Köztük Dománét is. Így bár az elején még afelé hajlottunk, hogy Domán a BBB-nél marad és az egyesületet hagyja ott, miután azonban a BBB egy teljes elfogadhatatlan szerződést tolt Domán orra alá, úgy döntöttünk, ezt nem írja alá, inkább marad az egyesületnél, a BBB-t pedig hagyja. Így maradtunk Bear-a-Cudások a berlini amerikai iskolai egyesületében, és jutottunk el 2016-ban is Brüsszelbe.
 |
| Brüsszel 2016. |
Nem szakmai oldalon is jobban elköteleződtünk. A hit és a Jóisten továbbra is központi szerepet tölt be az életünkben, és miután több lelki napot végigcsináltunk Berlinben, valamint pünkösdkor ismét elmentünk a Harz-hegységbe, Domán ösztönzésére úgy döntöttünk, megpróbálunk aktívabban és rendszeresebben részt venni annak a spanyol közösségben az életében, amely ezeket a programokat szervezi. A Missionare Identes egy spanyol alapítású közösség, Berlinben 1999 óta vannak nővérei és testvérei. Egy világi rend, ami kezdetben egy teljesen ismeretlen rendszer volt számomra, viszont az idő elteltével egyre izgalmasabbá vált, ahogy beleláttunk a világi és a kolostorélet kombinációjába, abba, hogy melyikből mit vettek át, hogyan őriztek meg, és/vagy dolgoztak át. Dománt olyannyira megszólította a közösség, hogy jó pár hónapja szinte minden csütörtök estét Frankfurt an der Oderben tölt, és Theo atya lelki vezetésével készül egy nagyon szép hivatásra, amihez lehet, hogy újra iskolát kell váltania. De ez majd 2017 története lesz.
 |
| Missionare Identes-csapat, Pünkösd 2016. |
Örömök 2016
 |
| Patrikkal |
Az év egyik legnagyobb gazdagodása és öröme azonban az volt, hogy keresztszülők lettünk. Húsvét hétfőjén Dunaharasztiban keresztelték meg a kis Patrikot, Mimi és Sanyi második kisfiát, és mi életünkben először fogadalmat tettünk arra, hogy ahol csak tudunk, segítünk a szüleinek, és vigyázunk rá. Keresztszülői fogadalmunkhoz híven 2016-ban kétszer is ellátogattunk hozzájuk Franciaországba, hogy ne csak lélekben, de testben is ott tudjunk velük lenni, amikor csak tudunk.
A másik borzasztóan nagy öröm a 30. születésnapom volt. Pontosabban a Domán által ideszervezett vendégsereg, és azok a levelek, amelyeket kézzel írtatok nekem. Elképesztően meghatódtam. Elmondhatatlanul nagy öröm volt Veletek eltölteni ezt a csodás hétvégét, együtt enni-inni, karácsonyi vásározni, a várost járni, minőségi időt együtt tölteni. Azt adtátok, ami a legfontosabb: időt és szeretet. Köszönöm Nektek még egyszer!
 |
| Meglepivacsi szupi meglepivendégekkel |
Bánatok 2016
Ezekről persze kevésbé szívesen beszél az ember. Én is a végére hagytam. Pedig kudarcaink, bánataink is legalább annyira hozzátartoznak az évhez, mint az örömeink. Ezekből is tanulunk, és igazából csak ezekhez képest tudjuk valóban értékelni azt, ha valami jó történik velünk.
Őszintén szólva tényleg nem volt könnyű ez az év, de most, hogy végre rászántam magam az írásra, átlapoztam a kis Moleskine-emet, hogy számba vegyem a történéseket, tényleg nem panaszkodhatunk. Két olyan dolog nyomja a szívemet, ami így visszatekintve is fontosnak tűnik annyira, hogy az év "bánatai" közé soroljam őket: az egyik a még mindig le nem adott szakdolgozatom, a másik pedig hogy még mindig csak ketten vagyunk. Na jó, Alfonzzal együtt hármasban. Az angyalkánk még várat magára. De reméljük, már nem nagyon sokáig.
