Itt kezdődött az igazi nagy kaland. Be a nagy hajó gyomrába, át a tengeren, kikötés és az első éjszaka a shelterek-becsületkasszák-fehér-piros-zászlók világában.
Jól elbűvölt bennünket ez a kis ország a maga "ötezercsillagos" szállodájával - a szabad éggel. Sok blogbejegyzést olvastunk az út előtt arról, hogy milyen körülményekre számítsunk, milyen pratikákkal, trükökkel könnyíthetjük meg az utunkat és mi az, amit semmiképp se hagyjunk ki a túra alatt. Arra azonban tényleg nem számítottunk, hogy egy ilyen bringás paradicsom vár majd ránk.
Először ott vannak a SHELTEREK: fából készült menedékházak, amelyeket mindenki, aki nem motorizáltan - értsd gyalog vagy bringán utazik - egy éjszaka erejéig ingyen igénybe vehet. Ezekből több mint 750 van szerte Dániában - mi három ilyen menedékházas helyen aludtunk, és még van tíz másikat láttunk.
 |
| Az első shelter-élmény közvetlenül a kikötés után, Gedserben |
 |
| "Luxus-shelter" Sandvig kikötőjében |
Be kell hogy valljam, én az elején nagyon tartottam a shelterben való alvástól. Hogy tuti bemászik valami, hogy befúj a szél, hogy koszos, hogy fázni fog a lábam... Az utóbbiban ugyan valóban igazam lett,(bár ez nálam ugye nem újdonság...) de az, hogy a felkelő nap sugaraira ébredsz, valahogy kárpótol mindenért. A sandvigi menedékházas éjszaka volt mind közül a legszebb. A shelter ott tényleg nagyon tiszta volt, keleti fekvésű, közvetlen kilátással az ott állomásozó hajókra és a tengerre. A kikötőben pedig olyan mosdóhelyiség volt, ahol még cicamosdásra is volt lehetőség. A shelternek külön vendégkönyve is volt, amibe bele is írtunk:
Amikor viszont nem shelterben aludtunk, akkor a dán KEMPINGEK luxuskörülményeit élveztük. A legnagyobb luxus Møn szigetén, a Møns Klint Resortban várt bennünket. Itt ugyanis nemcsak internet, felszerelt konyha és extra tiszta zuhanyzó és WC volt a kemping területén, hanem medence, fűszer- és ökokert, sőt a mosókonyhán egy olyan szárítógép, amilyet addig még soha nem láttam. Mivel éppen akkor volt esedékes a mosás, ki is próbáltuk:
 |
| A szárítógép. Nyitva és csukva. |
Ide akár Alfonzt is magunkkal hozhattuk volna, itt ugyanis a kutyákat is luxuskörülmények várták: például egy ilyen kutyamosdató, külön jutalomfalatadagolóval:
Møns Klint egyébként a dánok egyik legszebb nemzeti parkja, ahol egy extra pihenőnapot is tartottunk azért, hogy megnézzük a rügeni krétasziklák párjait (Rügen szigetén 2014 nyarán túráztunk,
erről itt olvashattok). A Møns Klint szikláinál azonban sokkal mélyebb benyomást tett ránk Stevns Klint, ahol 1928-ban egy templom kórusa zuhant a mélybe az alatta sorakozó sziklákkal együtt. A templomot azóta alátámasztották, és turisták ezrei látogatják meg minden évben. Sőt az UNESCO is felvette Világörökségi Listájára.
 |
| A templom kórusán állva - 90 éve még lett volna tető a fejünk felett |
 |
| Bár pont szembesütött a nap, azért talán kivehetőek a templom részletei |
A Berlin-Koppenhága "highway" összeállítói különösen nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a lehető legváltozatosabb természeti tájakon tekerj át. A német tóvidékek és alföld után a dán oldalon tengerpart, sziklafalak és búzamezők között is vezetett az utunk. Volt, ahol fehérhomokos tengerpart, volt ahol fehér kősziklák mellett, volt, ahol aszfaltozott bringaúton, volt, ahol földúton tekertünk.
A Berlinben beszerzett túrakönyvünknek köszönhetően azonban szinte semmi sem ért váratlanul bennünket. Tudtuk, hol lesz emelkedő, hol lesz rosszabb minőségű az út, hol tudunk bevásárolni, hol lesz a legközelebbi temető (értsd: vízlelőhely), vagy hogy hol tudunk egy kis "kirándulást" tenni, vagy épp rövidíteni (ez utóbbira hála Istennek nem volt szükség). Így minden este a másnapi időjárás függvényében tudtuk megtervezni a következő etapot. Ennek - számomra - legfontosabb része mindig az ebédszünet ütemezése volt, hiszen "éhes-Dóri-nem-kedves-Dóri", és erre Domán is már évekkel ezelőtt rájött, szóval minden nap szorgalmasan főztünk vagy ha olyan helyen tekertünk át, akkor felkutattunk valami helyi éttermet- ahol angolszász módra leginkább steaket ettek steakkel.
 |
| A látszat csal, nem Domán főzött a legtöbbet, csak ő ugye nem szeret fényképezni... |
A főzések közül a legemlékezetesebb egyébként a kép közepén megörökített tonhalas-cukkinis ebéd. No, nem az ízvilága miatt (bár szerintem kihoztam belőle a maximumot), hanem mert amikor megérkeztünk Klintholm Havnbe (egy aprócska kikötőváros Møn szigetén) egyetlen éttermet sem találtunk nyitva. Viszont mire elkészült az isteni ebéd (az egyik étterem lépcsőfeljárója alatt egyébként, mivel esőre állt az idő), kinyitottak az éttermek. Gondoltuk, akkor egy kávé-sütire mégiscsak bepróbálkozunk. Le is adtuk a rendelést egy fiatal csajszinak, amikor kijön hozzánk a főnökasszony, és teljes nyugalommal, bár elég rossz angollal közli, hogy itt a "service only for eating people" vagyis csak akkor szolgálnak ki bennünket, ha főételt is eszünk. Annyira sokkoló volt a dolog, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk, nemhogy válaszolni. No, nem mintha arra bárki is kíváncsi lett volna. Kifelé menet a vendégkönyvbe viszont jól beleírtunk, hogy milyen csalódottak is vagyunk... Azóta az oldalt lehet, hogy kitépték... Így visszatértünk az étteremhez, aminek lépcsőfeljárója alatt főztünk, és azzal kezdtük, hogy mi tényleg csak egy kávéra vágynánk, olyat lehet-e. Kivételesen lehetett. Tanulság: a dánok nem kávéznak főétel nélkül (?).
Hogy a természet csöndje, a tenger és a szél zúgása mennyire nyugtató és szép tud lenni, azután tudatosult bennünk, hogy beértünk Koppenhágába. Igaz, Berlinhez képest Koppenhága jóval kisebb, mégis nagyobb a népsűrűsége, vagyis kisebb helyre több ember koncentrálódik. Azaz nagy a tömeg. Főleg a bringás, ami viszont sokkal kevésbé zavaró, mint Amszterdamban volt, mivel itt szervezett a közlekedés. Bringasávok, bringautak, bringás lámpák és kereszteződések, bringatárolók mindenhol, sőt egyes helyeken még lábtartók is vannak, hogy ne kelljen leszállni, miközben vársz a zöld jelzésre.
Itt aztán jártunk királyi kastélyban, könyvtárban meg parkban, modern és zsidó múzeumban, ilyen meg olyan templomban, street food marketon és menekülteket befogadó tüntetésen, a green light districtben (Christianiában) és sétahajókázáson a Nyhavnben. A legjobban azonban mindkettőnknek az egykori gettó helyén felhúzott új lakónegyed és az Amagerstrand tetszett. Mert ott újra hallottuk a tengert és a szelet. Amióta azóta is újra és újra hiányzik.
És egy utolsó kedvenc Koppenhágából:
Ő "Kuki", aki neve ellenére kislány. Koppenhágai AirBnB-s vendéglátóink kiskutyája, aki akkor még csak pár hónapos volt ugyan, de a gazdái csak terminátornak hívták, mivel tűhegyes fogaival egyszerűen mindenre ráharapott. Az Achilles-ín volt a kedvence, szóval zokni nélkül nem volt érdemes kimenni a szobából.
Ezt a képet pedig Alfonznak küldöm: így csal meg a hőn imádott gazdid, amíg te Silkénél nyaralsz a kutyapanzióban :-p
