Az első kiállításkritika

Mindenhonnan ez a plakát nézett rám, és a hívogató cím: Geschlossene Gesellschaft.

Mindig is érdekelt a fal előtti berlini művészet, különösen a keleti, és a Berlinische Galerie kiállításai még soha nem okoztak csalódást nekem, így tudtam, hogy ide el kell menni, és hogy erről írni kell. Amikor a Bosch-ösztöndíjjal voltam Berlinben, írtam már néhány kiállításkritikát a Magyar Múzeumok Online-ra, így újra felkerestem a Mariannt, a főszerkesztőt, hogy érdekelné-e a téma. És nagyon is érdekelte. Így indult el a lavina. 

Amikor megnézek egy kiállítást, egyszerűn meg kell vitatnom - legalább magammal, hogy mit láttam. Egyszerűen jó írni róla. Jó kiállításokról meg különösen jó írni. Azóta nyitott szemmel járok a városban, és keresem az újabb "áldozatokat", ahová elmehetek, és amiről érdemes lenne írni. 

Na, de itt az első: 

2012. október 24. Magyar Múzeumok Online 

Egy bezárt társadalom zártkörű társasága

Online olvasható itt

Ennek így kellet lennie

A mai nap volt az utolsó igazán vénasszonyok nyarának beillő nap. El sem akartuk hinni, tekintve, hogy a megelőző napokban folyamatosan esett. Lényeg, hogy ma 20 fok napsütés volt. Egy átlagos vasárnapnak indult reggeli aztán kicsit késve sikerült oda érnünk a templomba is. Utána haza ebéd, kávé kis csokival :-).

Aztán indult a szokásos "tó" körüli sétánk. Mivel ugye meleg volt, meg a nap is lemenőben volt, ezért leültünk egy kicsit a fűbe beszélgetni. Persze Alfonz miatt ez  kicsit nehéz volt, de azért jól viselkedett. Ahogy alakult a kis beszélgetésünk, persze hogy-hogy nem, megint a leendő esküvőnkről volt szó. -ami azért vicces számunkra, mert azt tudtuk, hogy szeretnénk összeházasodni, de én még nem tettem ez ügyben semmit- De ma megint megkaptam azt a kérdést a Dórától, hogy mikor kérem már meg a kezét, hogy ne csak "jelben beszéljünk az esküvőnkről. Deswegen gyorsan kerestem egy szép őszi falevelet, elé térdeltem és feltettem azt a kérdést, hogy hozzám jönnél e feleségül! Persze a könnyek előbb gördültek ki a szeme sarkából mint ahogy kimondta volna a választ, de sejtettem, hogy mit fog mondani.:-) Így hát 2012 október 21 délután 3/4 6-kor megtörtént a lánykérés mindenféle különleges eseményt mellőzve.

Persze nagy volt a meghatódottság és az öröm is bennünk, miután felfogtuk mindketten, hogy nem tréfa az egész.

Szerettünk volna koccintani utána, de mivel csak kutyasétáltatásra indultunk, nem volt nálunk a "kakis zacsin" és a pórázon kívül semmi ezért nem sok esélyt láttunk arra, hogy ez sikerülhet. És mégis találtunk 4 Eurót a zsebünkben, ezért gyorsan vettünk két forralt bort, és még a lemenő nap utolsó fénysugaraiban sikerült koccintanunk. Azt hiszem, ez a lánykérés így  biztos emlékezetes marad a számunkra!

Dióhéjban így történt :-)

Én így láttam

Egyikünk sem így tervezte. 

Sejtettem, hogy Domán szervezkedik valamit, mert közeledett az évfordulónk, és azt is mondta, hogy bosszantja, hogy konkrétan tőlem kell pénzt kérnie (mivel még csak egy bankszámlánk, és bankkártyánk van, ami persze nálam van ;-))

Szóval egyik nap elém állt, hogy adjak neki 200 eurót, amire én csak annyit válaszoltam, hogy nekem nem kell ilyen drága gyűrű. No, erre jött a sértődöttség, hogy engem nem lehet meglepni...

Azért csak sikerült...

Ilyen lánykérésre nem számítottam. Csak egy kutyasétáltatásnak indult egy átlagos, bár az átlagosnál naposabb őszi vasárnapon. Mivel szép idő volt, leültünk a partra, és elkezdtünk beszélgetni. Úgy mindenről. És - mint általában mindig - az esküvő is szóba került. Amiről mindig csak úgy szoktunk beszélni, hogy "ha egyszer lesz, akkor milyen lesz". Erre feltettem a kérdést, hogy " és mikor lesz már olyan, amikor nem csak teoretikusan fogunk erről beszélni. Mikor kéred meg a kezem?"

Erre Domán kifakadt, hogy meg akart lepni, de hogy nekem még egy gyűrűt sem lehet venni anélkül, hogy tudnék róla, semmit nem tud szervezni anélkül, hogy ki ne találnám. Hogy engem nem lehet meglepni. Pedig akkor és ott tényleg meglepett. Letérdelt elém, és mint a hülye romantikus amerikai giccsfilmekben, a lemenő nap sugarainál megkérte a kezemet, és mivel már nem akadt a keze ügyébe, és szép őszi sárga falevelet adott nekem - gyűrű helyett. 

Nem gondoltam, hogy sírni fogok. Nem is akartam, de mégis valahogy kellett. Bár a választ mindketten tudtok, valahogy komolyan, tudatosan még sosem mondtuk  ki, hogy mi menyasszony és vőlegény vagyunk. 

Pedig azóta azok vagyunk :-)

U.i.: Domán az egészben azt bánta a legjobban, hogy "csak a hülye HTC" volt ott nálunk, és nem tudott szuper képeket gyártani az Iphone-jával. Hát így. Minden azért nem lehet tökéletes :-)