Itthon-Otthon

Miközben Domán időjárásos posztokkal bombázott benneteket, én utaztam kicsit ide-oda. 

Voltam otthon, meg a mintegy 150 brazil kíséretében megnéztem a világ legnagyobb Marx-fejét. De erről kicsit később. 

Szóval voltam otthon. Intéztem ezt-azt, de az esküvőszervezés újabb részleteivel most inkább nem untatnék senkit. És az időjárásról sem szeretnék írni, pedig átéltem a márciusi hóvihart, nem tudtam leutazni Somogyszobra 15-én, mert nem indult a vonatom, és én is kaptam SMS-t a Belügyminisztériumtól, hogy üljek át másik kocsiba, mikor épp kocsiban sem ültem. 

Szóval voltam otthon. "És Domán?" - "Ő otthon maradt."- válaszoltam szorgalmasan. Hazajöttem (mentem), de Domán otthon (itthon) maradt. Először észre sem vettem, mit mondtam. Abszolút természetesnek vettem a választ, és csak akkor sejtettem, hogy valami nem stimmel, amikor ismerőseim mosolyogni kezdtek. "Aha, szóval hazajöttél, Domán pedig otthon maradt."

De hol van az otthon? És mikortól és főként miért tartunk valamit otthonunknak? Itthon vagyunk már Berlinben? Végül is kialakult a napi rutinunk, dolgozunk, tanulunk, tudjuk hol, mit és mennyiért érdemes vásárolni, ismerjük az "egérutakat", a trükköket, a praktikákat, azt, hogy mit, hol és hogyan illik. Ismerjük a "hogyan"-t. És talán ez az egyik legfontosabb. 

Persze hiányzik a magyar szó, a zene, a film, a kultúra, a piros paprika, a piros arany, a bor, a szalámi, a pálinka és még sorolhatnám. És még annál is jobban hiányoznak a barátok, az ismerősök, a család, a szeretteink. Hiányzik a magyarok spontaneitása, sírva vigadása, rugalmassága, szabályozatlansága. Néha kicsit sok a terv, a Plan, a Timing, a keret, a szabály, a Deadline, az illem. A magyarok hangosabbak, idegesebbek, intenzívebbek, szenvedélyesebbek és sokkal de sokkal "ad hoc"-abbak, mint a németek. Hagyjunk mindent az utolsó pillanatra  minek annyit tervezni, minek mindent betáblázni, miért kell Zeitplanok szerint élni, amikor "Ej, ráérünk arra még". És ennek persze van ezer árnyoldala is, hiszen éppen ezen bukik (vagy áll) minden, pont emiatt sikeresebb a német gazdaság, pont emiatt keresnek, és raknak félre jóval több pénzt az emberek, de pont emiatt esnek kétségbe akkor, ha valami váratlan helyzet adódik. A magyaroknak kvázi minden váratlan helyzet, hiszen szinte semmire sincsenek felkészülve. A hóra sem. 

Berlinben pontosan egy héttel azelőtt esett le a hó, mielőtt a magyaroknál kitört a hópánik, a rendkívüli helyzet, amiről már egy hete beszélt a média, de mindegy. Roppant rendkívüli volt. A berlini tömegközlekedésen meg sem lehetett érezni, hogy bármi is történt volna, minden közlekedett ugyanúgy, mint mindig. A Tagesschau a Morgenmagazinban mondjuk félóránként bemondta, hogy itt meg ott milyen baleseteket voltak, és milyen útvonalakat érdemes elkerülni, elzárt településről, lezárt autópályáról azonban szó sem volt. Egyetlen dolgot zártak le: a frankfurti repteret. De a hírsorrendben még mindig előkelőbb helyen volt a düsseldorfi reptéri sztrájk, amely kissé váratlanabbul érte az embereket, mint a jó előre bejelentett havazás. 

Elrepültem a hóból a tavaszba, ahol aztán átéltem a télbe fordulást és a havazást, és visszajöttem a télbe. De már legalább süt a nap. Várjuk, hogy meleg is legyen. Itthon is, és otthon is. Mert ez a kettősség mindig meg fog maradni. De nem is akarom, hogy másképp legyen.