Keresztszülők lettünk!

Hú, hát jó rég nem írtunk már. Nem szeretem azokat a blogbejegyzéseket, amelyek ezzel a mondattal kezdődnek, de tény, hogy ekkora szünetet talán még sosem tartottunk, Ez mondjuk talán jó jel is... arra, hogy mostanra mindketten megtaláltuk a helyünket/utunkat. Mind a tanulmányainkban, mind pedig a munka területén. Lassan kezd kikristályozódni a "hogyan tovább". És ennyi minden mellett a blogra valahogy egyre kevesebb idő jut...

Na de életünk egyik nagyon fontos eseménye mellett azért nem lehet elmenni. Mert bizony keresztszülők lettünk. Életünkben most először. És lehet, hogy ez valakinek nem annyira nagy szám, nekünk igenis nagyon sokat jelentett, amikor Mimi és Sanyi, a (most még) Franciaországban élő barátaink, felkértek bennünket. Olyannyira, hogy én konkrétan el is pityeredtem a FaceTime-beszélgetés közben. 

A négyesfogat még 2014-ben, Perouges-ban. Ekkor még az első baba volt a pocakban :-)

Régi vágyam volt, hogy keresztanyuka lehessek, mert az én életemből valahogy mindig hiányzott az a fajta lelki vezetés, amit egy keresztanyuka/apuka adhat, és emiatt valahogy mindig vágytam arra, hogy ezt megadhassuk másoknak. Engem elég későn kereszteltek meg. Voltam már vagy hét vagy nyolcéves. Arra emlékszem, hogy hittanra szerettem volna járni, mondván, hogy oda mindenki jár, én miért ne mehetnék, és elsőáldozó akartam lenni, mondván, hogy az is mindenki lehet, én miért nem. A közösségi szellem vitt, így kvázi megkértem anyuékat, hogy kereszteljenek már meg. Őszintén szólva arra sem emlékszem ki a keresztszüleim. Vagy a nagybátyám, vagy a felesége. De az egész inkább egy adminisztratív lépés volt, mint igazi lelki esemény.  A hitemet és az Istenhez vezető utat jóval később fedeztem fel, amikor jött egy (akkor még elég furának tűnő) szerzetes a szülőfalumba, és ő lett a helyi plébános. Világlátott ember volt, jól beszélt több nyelven is, és próbált életet lehelni a helyi közösségi életbe, néha elég furi módszerekkel. De megszólított. Elkezdtünk számomra akkor nagyon érdekes, addig nem megszokott módon beszélni a hitről és Istenről. Valahogy így kezdődött....

Soha nem volt igazi lelki vezetőm. Voltak időszakok, amikor volt kihez fordulnom, és voltak, amikor nem. Volt, hogy el is távolodtam Istentől. Mert nem találtam azt a templomot, nem találtam azt a lelkészt, azt a közösséget, azt a partnert. Ezért volt nagy ajándék számomra Domán. Vele valahogy egyértelművé vált, hogy Isten mindennapjaink része, sőt alapja. És ezért is volt külön öröm, amikor kiderült, hogy együtt leszünk keresztszülők, méghozzá egy olyan családban, ahol a hit és a vallás szintén fontos szerepet játszik. 

A történelmi pillanat :-)

Keresztfiunk a Patrik nevet kapta a keresztségben. Szent Patrik fontos örökséget hagyott minden Partik számára: azzal, hogy kiűzte a kígyókat hazája, Írország területéről, jelképesen amellett kötelezte el magát, hogy megvédi szeretteit minden rossztól. Hát mi majd ebben igyekszünk a kis Patrik segítségére lenni. És hogy megmutassuk neki Szent Patrik örökségét, nemcsak lelki útján szeretnénk kísérni őt, hanem elvinni egyszer Írországba is, hogy felkereshessük védőszentje zarándokhelyeit. Ezt a szép hagyományt egy másik katolikus családtól "lestük el". Ők mind az öt gyermeküknek azt adták ajándékba elsőáldozásuk után, hogy elvitték őket védőszentjük emlékhelyére. 

Szóval kis Patrik, készülj a kalandra, amire most már nem csak a szavunkat, hanem az "írásunkat" is adtuk. És győzd meg a szüleidet meg a tesódat, hogy ők is velünk tartsanak majd! Addig is sok olyan szép kalandot és kirándulást kívánunk még nekünk, mint amilyen a májusi franciaországi látogatás volt ;-) 

A Jóisten vigyázzon Rád!