D&D

2013. augusztus 24. szombat - Nehéz szavakba önteni, hogy mi is történt velünk aznap. Sokat készültünk rá, sok terv, ötlet, álom, szervezés és sajnos veszekedés, idegeskedés és újratervezés előzte meg ezt a napot. A nagyot - ahogy mondani szokták. 

Pénteken két különböző fővárosból (Domán Berlinből, én pedig Prágából) érkeztünk a harmadikba, ahol már egy betáblázott nap várt bennünket. Bettina, jóbarátunk és egyben személyi fodrászunk :-) már fél8-kor kinyitott a kedvünkért, szóval fél8-kor már a székében ültünk (volna, ha szokásunkhoz híven nem késtünk volna). Először engem, majd Dománt vette kezelésbe. Ezzel párhuzamosan Domán a T-Com szerződésének felmondását, én pedig a bringákat, és hát egy új sminkest intéztem, mivel mikor is derüljön ki, hogy az előzővel konkrétan elbeszéltünk egymás mellett, ha nem az esküvő előtt egy nappal... (Bár nem tudom, mit lehetett azon félreérteni, amit még emailben is leírtam neki többször feketén-fehéren...) Kitti, gimis jóbarátnőm és a polgári tanúm mentette meg a helyzetet, aki az utolsó pillanatban szerzett egy szupi sminkest, akinek tényleg sikerült eltalálnia a stílusomat (az előző sminkes próbasminkjével nem voltam elégedett). Szóval a végén még jobban is jártunk. Ez az isteni gondviselés :-)

Közben Alfonz csak ennyit tudott hozzászólni a fejleményekhez:

Délután késve, de három telidoboznyi süteménnyel végül elindultunk Somogyország felé. Este hatra odasiettünk a templomhoz, abban a hitben, hogy lesz mise, és hogy gyónhatunk. De mise sem volt, és gyónni sem gyóntunk akkor, és Zsoltinak, a kántornak épp közbejött egy temetés, szóval csak este fél 9-re tudott bejönni Somogyszobra, hogy elpróbálhassuk a kiválasztott énekeket a nászmisére. Mire hazaértünk, dühös szülők vártak ránk, akik úgy érezték, semmibe nem avattuk be őket, és a holnap egy katasztrófa lesz. Hát abban a pillanatban én is úgy éreztem. Mindenki mondta, hogy az esküvő előtt eljön egyszer egy mélypont, de nem gondoltam volna, hogy ez pont egy nappal előtte lesz...Azt hittem, ezt már elértük akkor, amikor Prágából kellett újraszervezni az egész bringaprojektet, mert kiderült, hogy a csávó, akitől eredetileg béreltük volna a 15 holland bringát, visszalép az üzlettől. Pontosabban mi léptünk vissza, mert lehetetlen feltételek elé állított bennünket. 

Hát így, ebben a "nyugodt" lelki állapotban tértünk "nyugovóra" a nagy nap előtt, hetedmagunkkal a házban (akkor már Domán édesanyja és nagymamája, valamint két volt egyetemi csoporttársam, Kinga és Balu is ott voltak, hogy másnap tudjanak segíteni a díszítésben.)

A nagy napon zuhogó esőre ébredtünk. Zuhogó esőre. Olyanra, ami nem úgy tűnt, hogy egyhamar el fog állni, és hát a felhők sem azt mutatták, hogy ez valaha is fel fog szakadozni. Reggel 8-kor csörgött a telefon Kaszóról, hogy akkor most kitegyék-e a székeket a polgári szertartás kinti helyszínéhez, vagy mi legyen. Gyorsan átautóztunk. Jött az újratervezés - már nem számoltam, hányadszorra. Az eredeti polgári helyszín álomszép volt, három régi tölgyfa által közrefogott pici réten, a díszítést pedig pont arra a tölgyfára álmodtuk meg, amely alatt az anyakönyvvezető asztala állt volna. Ez azonban egy ritkán használt terület volt, amely teljesen felázott, és hát megközelíthetetlenül sárossá vált - magassarkúval pedig különösen. Jó, akkor legyen a medence mellett. Addigra eláll az eső, ugye? Nem, délután újra nekieredt. Jó, akkor tegyük be, az étteremrészbe. És legyen ott az állófogadás is. Hol legyen ez a mécses? Hol a másik? Mennyi virág legyen egy vázában? Hogy rakják ki az ültetőkulcsokat? És az italokat? Gyors döntések, gyors helyzetek. De szerencsére sok-sok segítő kéz is, akik mindezt megvalósították. 

Szinte szédültem már az éhségtől, de nem volt időm enni, nonstop áradtak felénk a kérdések, aztán délfelé valaki megragadta a kezem, hogy most akkor Te velem jössz. Ez én (Domán, most már férj) voltam, utána jött a  Bettina. Mondta, hogy neki kell állnunk a készülődésnek. Bementünk a lakosztályba, amit az esküvői csomaggal együtt Kaszótól kaptunk, és elkezdődött a kényeztetés. Haj, smink és közben benyomtunk egy kis zenét, hogy lazítson. Sikerült. 

Negyed négy környékén megjöttek értem anyuék. Rég láttam anyut olyan szépnek, mint akkor. És nem(csak) a szép új ruha, a haj és a smink miatt. Láttam rajta, hogy anyai érzései és meghatódottsága végre felül tudott kerekedni az aggodalmakon és a félelmeken. Könny szökött a szemébe, és megölelt. Ez erőt adott. Elindultunk a templomba. A paplakban várt rám a Miklós, hogy gyónhassak. Jól tettük, hogy másnapra hagytuk a gyónást. Így valóban tisztább lelkiismerettel tudtam az oltár elé állni. Igazi feloldozás volt az egész napos idegállapotom után. Gyónás után még egy erőt adó ima Barbarával, a tanúmmal, és jött apu a csokrommal. Minden készen állt, hogy elinduljunk a templom felé. Vártuk a harangszót. 

Innentől minden irtózatos sebességgel történt. Még a több mint egyórás mise is úgy szaladt el, mint egy pillanat, aztán a gratulációk, a fotózás, a bringázás, a polgári, a vacsi, a játékok, a nyitótánc, a tortaszeletelés, a buli, és Dománék éjszakai meztelen csobbanása medencében .... És közben próbáltunk mindenkivel legalább két szót váltani, megköszönni, hogy eljöttek, megkérdezni, hogy jól érzik-e magukat, hogy mi újság velük...

Volt sok meglepi is. Például, hogy a gyerekkori hitoktatóm, a Pista bácsi (aki azóta már atya lett) kocelebrálta a nászmisénket, vagy hogy a Katika, aki az anyakönyvvezetőnk volt (édesanyja a mai napig szembeszomszédja  a szüleimnek, és tényleg konkrétan pólyás korom óta ismer), meglepetés verssel, Liszt-idézettel és egy nagyon személyes beszéddel készült. De kaptunk csodaszép meglepi-ajándékokat is. Domán anyukájától az egyik legszebbet. Már hónapokkal az esküvő előtt mondta, hogy kell neki egy fotó mindhármunkról, lehetőleg bringával. Gondoltam, csak be akarja kereteztetni. Aztán amikor visszaértünk Kaszóba a templomi esküvő után, akkor láttuk meg, hogy miért is kellett a fotó. Ott állt az anyakönyvvezető asztala mellett egy tűzzománckép, amin mi voltunk Alfonzzal, egy bringával és a Fernsehturmmal. Fehér Kornélia zománcművész készítette. "Együtt" a címe. 

A másik jó hír, hogy összejött annyi ajándékpénz, hogy el tudunk menni Hollandiába október elején :-) Hogy aztán ott is bringázhassunk, ha már az esküvőn nem jött össze sajnos. 

Az volt a baj, hogy nem voltunk elég kitartóak, pedig az idő megjött, amit rendeltünk, mert mikor kiléptünk a templomból, kisütött a nap! És a násznépből többen is készen álltak arra, hogy bringázzunk, hiszen ott állt mind a húsz darab kerékpár a paplak kertjében készen arra, hogy rájuk pattanjunk. De féltünk attól, hogy túl vizes az út, hogy túl hűvös lett, hogy, hogy, hogy.... Ezt kicsit sajnálom, hogy mégsem bringáztattuk meg a násznépet, de akkor ez tűnt a jó döntésnek. Mi ettől függetlenül bringáztunk. Három (vagy ki tudja hány) kamerás és még több tévés kolléga kíséretében :-) Ezúton is köszönet nekik a lelkes közreműködésért, és még nagyobb köszönet a Polaroid-fotókért.

Vannak rajta háromkirályok arannyal-tömjénnel-mirhával (ergo vízipisztollyal, strandlabdával és kacsaúszókkal), fotós és menyasszonya gentlepiggel, örömszülők cilinderben és fejkötőben, videósok hipszterkedve, hősszerelmes rózsával a szájában, elrejtett pocaklakó(k?) és sok-sok kacaj. Szponzorálta az MTV jelmeztára Vogyi és Andika jóvoltából :-)

És hát a szavak helyett legjobban a képek mesélnek. 2013. augusztus 24. egy kollázson. 

No, de ezzel a poszttal egyik, éppen az esküvőjére készülő ismerősömet sem akartam elkeseríteni, sőt, inkább erőt adni, hogy érdemes. És lehetséges. Még ezer kilométer távolságból is :-)

(De azért ha van rá pénzetek, szerződtessetek egy esküvőszervezőt...)