Azt kell hogy mondjuk, hogy a násznép, azaz a kedves barátok, rokonok, ismerősök mindannyian nagyon jól kiállták a próbát, és nagy képzelőerőről tettek tanúságot, ami a nászajándékot illeti. Őszintén meglepődtünk :-)
Itt van például ez a százdolláros köteg. Száz darab ropogós zöldhasú. Domán unokatesójától kaptuk. Rögtön el is neveztük New York-alapnak. Persze tudjuk, még sokat kell gyűjteni ahhoz, hogy ebből New Yorkba lehessen utazni, de kiindulási alapnak megteszi. Addig is ott figyel a nappaliban a könyvek előtt, hogy figyelmeztessen bennünket a kitűzött célra.
Mert megajándékoztuk egymást is. Dománnak egyszerű volt ajándékot venni, mert nagyon régóta vágyott egy Backgammonra. Mindig, amikor a Galeria Kaufhofban voltunk az Alexen, meg kellett nézni a vitrinben, hogy igen, még mindig 40 euróba kerül a nagy Backgammon, és hogy ugye milyen szép. Prága előtt nem volt időm megvenni neki ezt a játékot, de gondoltam, ott majd csak találok valami szép darabot, valami különlegesebbet, mint az Alexen a Kaufhofban. Hát nem jött be. Prágában is mindenhol ugyanannak a német játékgyártó cégnek a termékeit lehetett csak megvásárolni - csaknem kétszer annyiért mint Berlinben. Szóval nem maradt más hátra, mint a régi jó Amazon, megkértem Sarát, a csoporttársamat, hogy hadd rendeljem meg hozzájuk a játékot, és hogy hozza el nekem Prágába, amikor jön meglátogatni engem. Így is lett. Azóta Dománnal nagy Backgammon-partikat nyomunk, és néha van, hogy megverem őt :-) De azért még fejlődnöm kell. Előtte azt sem tudtam, mi az a Backgammon...
Arról, hogy Domántól mit fogok kapni, sejtésem sem volt. Na, jó egyszer Prága alatt egy Skype-beszélgetés közben nem fordította a kamerát a kanapé felé, szóval attól kezdve azért már volt sejtésem... Nekem mindig is két dolog hiányzott nagyon a lakásunkból: könyvespolc és a könyvek. És ezt Domán is nagyon jól tudta, hiszen havonta legalább egyszer végigpörgettem az E-Bay hirdetéseket, hogy éppen milyen könyvespolc eladó, és gondolatban szinte mindegyiket beépítettem valahová a nappalinkba.
Az esküvőnkön, egy felszabadult másodpercet kihasználva 5 percre beszöktünk a szobánkba, hogy átadjuk egymásnak az ajándékokat. Én elővettem a szinte kézipoggyász méretű Backgammont (ez volt a legnagyobb, amit Amazonon rendelni lehetett), Domán pedig előállt egy borítékkal. Egy fénykép volt benne. A könyvespolcról, amit ő maga barkácsolt, fűrészelt, csavarozott, fúrt, faragott, és pácolt. És jól megpakolta a könyvekkel, amiket a Victoriah-tól kaptunk. (Victoriah egy saroknyira lakik tőlünk, szintén kutyatulajdonos. Gondolom, ezek után nem igényel extra magyarázatot, hogy hogy ismerkedtünk meg. Vici édesapja magyar volt, sajnos idén év elején meghalt. Mivel Vici édesanyja nem tud magyarul, Vici pedig nem akarta az összes könyvet megtartani, ezért nekünk ajándékozták szinte az egész könyvtárat. Azóta E-Bayen találtunk még két használt Ikeás polcot, amit hozzáépítettünk Domán polcához, és a Vicitől kapott második adag könyvvel már meg is töltöttük. Szeptember végén jön a harmadik doboz is Köpenickből. Igazi kis kincsek is vannak közöttük. Például egy 1910-es katolikus imakönyv is.)
Az újdonsült polcokon pihen pár másik ajándék is. Például egy házi áldás, amit Domán húga és az ő vőlegénye saját kezűleg varrtak (vagy horgoltak?) nekünk. És itt van a két madárka is, amit Zsolttól és Barbarától kaptunk. Barbara és Zsolt egy egész doboznyi ajándékkal készültek nekünk. Igazi útravalót kaptunk tőlük. Egyrészt van a két madárka, amit először náluk otthon, Budapesten láttunk. Minden családtagot egy sematikus madár szimbolizál, amelyeknek a feje mozgatható, és aszerint, hogy merre áll a csőrük, lehet jelezni a másiknak, ha odafigyelést igényel, ha úgy érzi, eltávolodtak, vagy ha úgy érzi, most igazi az összhang. Egyfajta metakommunikáció. Odafigyelés. A csomagban volt még egy Tau-kereszt, egy Szentírás és egy edényfogó kesztyű is :-) Ennek a kesztyűnek külön története van. Barbarával és Zsolttal a jegyesség alatt havonta legalább egyszer Skype-oltunk, hogy átbeszéljük az emailen átküldött jegyestémákat, feltehessük a kérdéseinket, és hogy lelkileg meg mindenhogy felkészülhessünk a házasságra. Az egyik ilyen beszélgetés előtt volt egy vitánk Dománnal, mert nem úgy tette vissza az edényfogó kesztyűt a helyére, ahogy én szeretem. (Igen, lehet röhögni...) No, ebből akkora vita kerekedett közöttünk, hogy még a jegyesoktatós skype-olásban is megemlítette a Domán, mint sérelmet. A vita azóta elsimult, az esküvőnkre mégis kaptunk egy kesztyűt, hogy emlékeztessen bennünket arra, hogy minden vita megoldható. Még ha olyan kardinális kérdésekről is van szó, mint az edényfogó kesztyű.
A másik kis útravalót Dénestől és Laurától kaptuk, akik bár nem voltak ott az esküvőnkön, mégis készültek egy kis csomaggal nekünk. Először is kaptunk egy kerékpárutas térképet, ami Berlinből egyenesen az Ostsee-ig vezet. 337 km, 11 etapban, ha jól emlékszem. És kaptunk hozzá sebtapaszt, esőkabátot, szerelőszettet, és foltot is, ha kilyukadna a belsőnk. Illetve a kérdést, hogy jövőre lenyomjuk-e együtt :-)
A legnagyobb meglepetést azonban Sara és Robert ajándéka okozta. Annyit tudtunk, hogy az esküvő utáni kedd este találkozunk valahol. Hogy pontosan hová kell majd mennünk, arról SMS-ben értesítenek- mondták. Délután 3 felé meg is jött az üzenet, hogy 17:15-kor legyünk a Berliner Allee és az Indira Gandhi sarkán, a villamosmegállóban, és hogy nagyon fontos, hogy legyünk pontosak. Dománnal már nem tudtunk mire gondolni, eszünkbe jutott a taxizástól a bungee jumpingig minden. Végül megjelent Sara - egyedül. Mondta, hogy Robert az ajándékunkkal a parton vár bennünket. Egy örökkévalóságnak éreztünk, mire odaértünk a Weissensee-hoz. Az ajándék valóban ott csücsült Robert mellett a padon: egy piknikkosár - megtöltve finomságokkal.
Sara kezünkbe nyomta a kosarat, és mondta, hogy "Viel Spass"! Hirtelen lett egy szabad esténk - és egy finomságokkal (köztük a Sara által sütött sajttortával) megtöltött piknikkosarunk. Domán mondta, hogy menjünk arra a partszakaszra, ahol megkérte a kezemet. Szép, meleg, napsütéses idő volt. Leültünk a partra, és kinyitottuk a kosarat. Volt benne egy levél és egy behűtött pezsgő is. De a legnagyobb ajándék nem is ez volt, hanem az idő. Az együtt eltöltött "minőségi" idő (ahogy azt a jegyesanyagokból megtanultuk), amelyre előtte több mint egy hónapig nem volt alkalmunk. Nem volt "mi esténk", és nem volt "mi hétvégénk". Volt ugyan egy napunk, ahol elvileg minden rólunk szólt, kicsit mégis olyan volt, mintha rajtunk kívül történt volna minden. Rohant az idő, és próbáltuk betartani a "forgatókönyvet". Aztán mikor vége lett az esküvőnek, másnap össze kellett pakolni, visszamenni Budapestre, harmadnap pedig visszavonatozni Berlinbe. Berlinben Dománnak másnap már iskola volt, én meg próbáltam újra olyan formába hozni a lakást, ahogy azt én szeretem :-) (Jó, le a kalappal Domán előtt, mert tényleg tisztaság és rend fogadott, csak nem minden ott volt, és úgy, ahogy.) De ez az ajándék lehetővé tette, hogy végre leüljünk, ketten legyünk, beszélgessünk, megpihenjünk, átgondoljunk, tervezzünk. Hogy hogyan is tovább. Mert bár közhelyesen hangzik, de tényleg új állomáshoz értünk. És csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk a lehetőséggel. Szeretnénk nem elrontani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése