Rügen-napló: 6. nap, Kap Arkona

Gyors reggeli, gyors készülődés, indulás a buszra, ami itt "nagyon gyakran" jár, mégis úgy reklámozza magát a buszvállalat, hogy ők töltik meg buszokkal Rügen szigetét. Csak valahogy sosem arra, amerre mi járunk.... A buszjegyet drágálljuk, a sofőrök pedig olyan gyorsan vezetnek a keskeny, kacskaringós utakon, hogy Alfonz az első alkalommal konkrétan elhányta magát. De más választás nincs, úticélunk túl messze van, még így is gyalogolnunk kell a végállomástól. 

Kap Arkona az egykori NDK legészakibb, a mai Németország legészak-keletibb pontja. Katonai stratégiai pont mindkét világháborúban, az NDK alatt innen figyelték, nehogy valaki nyugatra szökjön. Kasszás bácsi jófej, megengedi, hogy Alfonz az előtérben maradjon, amíg mi megnézzük a katonai bunkert az idegenvezetéssel. Lent hideg van, és alacsony a belmagasság, fent a világítótoronyban anyakönyv-vezetői hivatal, friss házasok követ raknak le a torony elé a nevükkel és házasságkötésük dátumával. 

Lesétálunk a partra, a parton el a szomszédos halászfaluig. Minden füstölt hal szagú. Beülünk egy étterem teraszára, megkóstolunk két helyi specialitást, homoktövis szörpöt iszok a homoktövis sütihez, amint végzünk az ebéddel, elered az eső. Amint felimádkozom Alfonzra az esőkabátot, eláll. 

Séta tovább, lassan a busz irányába. Busz visz egy darabon, majd megint séta. Úgy 8 kilométer hazáig. Közben egyszer elered az eső, de meglátja Alfonz esőkabátját, és eláll. Csodakabát. 

Kimerülve érünk vissza a kempingbe, vacsora a fák alatt, elfogy az utolsó korty tea is, és tényleg rázendít az eső. Összekészülődés a holnapi hazaútra, lassú búcsú a tájtól.

Nem tudjuk mik, de jól néznek ki. Háttérben Kap Arkona világítótornya.