Mert mit is jelent az advent...

Sokszor elfelejtjük, mit is jelent valójában az advent és a karácsony. Valahogy az egészből csak a "csillogás-villogás", a giccs, az ajándékok utáni rohangálás, a vendégsereg és a stressz maradt mára. Feldiszítjük a lakást, az utcákat, magunkat, szép ruhákat veszünk, kitakarítunk, függönyt meg ablakot mosunk, kiszellőztetjük az izzadtságszagú hétköznapokat, és lökdösődünk a tömegben. Visszaszámolunk, gyújtjuk a gyertyákat az adventi koszorún, de ezt is inkább csak azért, mert "így szoktuk", meg "mert olyan szép". Közben pedig arra gondolunk, hogy "Úristen, már csak 4-3-2-1 hét, és még mennyi ajándék hiányzik!". Elmegyünk a karácsonyi vásárokra, de ott is csak Facebook-posztokat gyártunk ahelyett, hogy egymásra figyelnénk. Vagy magunkra, hogy az ünnepet ne csak túl-, hanem meg-, sőt átéljük. Mert a ráhangológás, az önmagunkra és másokra figyelés kemény, belső munka. Mégpedig munka a javából.

A rixdorfi hagyományos karácsonyi vásár,
ahol ökotermékekkel és régi szokásokkal próbálták
meg visszaidézni a "hagyományos" "régi" karácsonyt

Az ünnep nem attól lesz tökéletes, hogy melyik gyertya világít, kiraktuk-e az összes díszt, milyen ruha van rajtunk, vagy hogy tökéletes lett-e az ünnepi vacsora. Sokkal inkább attól, hogy együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk, vagyis időt és odafigyelést ajándékozunk. A legnagyobbat adjuk, amit csak tudunk: magunkat. Együtt játszunk, nevetünk, emlékezünk, nosztalgiázunk, és megállítjuk, legalább egy estére, ezt a rohanó világot, ahol szinte minden a teljesítményről, a sikerről, az imidzsről és a képmutatásról szól. Ahol azért rohanunk, hogy le ne maradjunk valamiről - vagy pont azért maradunk le az igazán fontos dolgokról, mert rohanunk?

Türelem, odafigyelés, koncentráció, egység, béke, szeretet, idő - mára hiánycikkek lettek. Érdeklődéssel meghallgatni a másikat, ott lenni vele testben és lélekben  és meglátni benne a csodát. A csodát, amit maga Isten. (Még ha sokan nem is így hívják....)

Mert mit is jelent az advent? "Adventus Domini", vagyis az "Úr eljövetele". Az advent készülődést jelent, hogy felkészülünk az Úr eljövetelére, feldiszítjük a lelkünket, időt, figyelmet, koncentrációt, türelmet ajándékozunk neki, hogy megtalálhassuk az egységet és a békét Vele-Benne. 

Az idei karácsony (is) különesen fontos lesz számunkra Dománnal. Beülünk a "frissen" vásárolt (használt) autónkba (két ismerőssel, akik beszállnak a benzinköltségbe), és hazamegyünk, hogy a családdal, a barátokkal, a szeretteinkkel tölthessük az év e nagyon fontos szakaszát. Persze, szép volt a tavalyi karácsony is kettesben, Berlinben, és biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen, de most nagyon vágyunk mindketten arra, hogy újra "kisgyerekek", "kisunokák", "legjobb barátok" és "egykori kollégák" legyünk, hogy halljuk személyesen, kivel, mi újság, hogy lássuk az újszülőtt babócákat, hogy jól megölelhessünk és megpuszilhassunk mindenkit, aki annyira hiányzik a hétköznapjainkból. Ez lesz az idei karácsony legnagyobb ajándéka számunra: az együtt töltött idő. 

Igen, tudom, hogy nagyon fárasztó lesz, tudom, hogy Magyarországon belül többet fogunk autózni, mint amenyit Berlintől Budapestig, de megéri. 

Erre készülünk december 1-je óta - egymáson gyakoroljuk, milyen a másiknak "időt ajándékozni". Egy tavalyi karácsonyi felhívásból jött az ötlet, amely németül így hangzott: "Zeit statt Zeug", vagyis "Időt (adni) tárgy helyett". Tavaly minden napra tárgyi ajándékkal készültünk az adventi időszakban, tizenkettőt adtam én, és tizenkettőt a Domán. De már akkor éreztük, hogy ezt legközelebb máshogy csináljuk. Most minden nap felajánlunk valamit a másikért. Bevállalunk valamit helyette, időt szabadunk fel a számára, vagy közös időt ajándékozunk neki, például elmegyünk vele egy olyan filmre, amit egyébként nem szívesen néznénk meg, vagy egy olyan rendezvényre, ami amúgy egyáltalán nem érdekelne bennünket. 

Gyűlnek a számok az ajtófélfán

Ez igazából sokkal nehezebb feladat, mint ahogy azt elsőre hittük. Munka, egyetem és (igen... tudom...) a karácsonyi készülődés mellett nehéz ezt "beiktatni", de pont ez a lényeg. Hogy valamiről lemondasz azért, hogy a másikért tehess valamit. Azt azonban még meg kell tanulnuk, hogy milyen is a jó felajánlás. Vannak jobban sikerült napok (ilyen volt például Mikulás napja, amikor Domán egész nap a konyha közelébe sem engedett, nagyon finomat főzött, és még el is mosogatott), és vannak kevésbé jól sikerült napok, amikor vagy nem szereztünk akkora örömet a felajánlásunkkal, mint ahogy azt elsőre gondoltuk, vagy mégsem úgy sült el a dolog, ahogy az szerettük volna. De tudatában vagyunk annak, hogy ez igazából egy olyan dolog, amit egy életen át tanul az ember. Ebben nem lehet tökéletesnek lenni. És ez nem szabad, hogy a kedvünket szegje. És bár néha nagyon nehéz lemondani valamiről azért, hogy a másiknak tett felajánlásunkat teljesítsük, nem szabad a könnyebb utat választani, egyszerre kell kreatívnak, talpraesettnek és erősnek lenni. Mert az igazán nagyon jó érzés, amikor "sikerült". 

Ebben a szellemben kívánunk minden kedves olvasónknak áldott adventet. Reméljük, hamarosan látjuk egymást!