Domán anyukája mondta, hogy olyanok vegyünk, mint a "Kalandorok"-ban a nagyapa. Érdemes összevetni a lenti fotót a trailer 57. másodpercével. Hát hasonló... Fejem felett két matrac, lábamnál a mikró, mögöttem a földgömb, ölemben a porszívó. Így indultunk neki a nagy útnak, 2012. szeptember 8-án, éjjel.
Domán édesapja vitt ki bennünket egy transporterrel (ezúton is nagyon köszönjük). Mindent vittünk, ami csak befért. Eredetileg lett volna tetőcsomagtartónk is, ami aztán sajnos mégsem passzolt valahogy a tetőre, így a kanapé és az ágykeret otthon maradt, csak a matracoknak volt helyük. Amikor Domán apukája meglátta, hogy mennyi csomagunk, dobozunk és cuccunk van, azt mondta, képtelenség, hogy ebbe a járgányba beférjünk. Domán mégis bepuzzle-zött mindent úgy, hogy még mi is befértünk. Alfonz pedig hősiesen viselte az utat. Ötünk közül talán a legjobban.
Nagyon sokat utaztunk. Nem is tudom, pontosan mennyit. 8-10 órát biztosan. Délután 5-6 felé értünk Berlinbe, gyorsan kirámoltuk a cuccokat a belső udvarra, és amíg Domán és az anyukája felhordták őket a lakásba, addig én Domán apukájával elmentem svéd testvéreink bútorboltjába (mert abból itt is van bőven), hogy legyen szekrényünk, amibe legalább a ruhákat be lehet pakolni. (Vasárnap ugyanis itt szinte semmi sincs nyitva, így muszáj volt igyekeznünk, hogy vasárnap tudjunk már kipakolni a dobozok egy részéből.)
Miután elkísértük Domán szüleit a motelbe, ahol megszálltak, és benyomtunk az érkezés örömére két curry wurstot, hullafáradtan dőltünk be a dobozok közé a matracra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése