Megérkeztem. Kicsit vissza a múltba, többféle értelemben is. Egyrészt vissza az egyetemi évekbe, amikor még kollégista voltam az ELTE Vezér Úti Kollégiumában, menzán ettem szinte minden nap, és megosztottam a szobámat két másik lánnyal.
Másrészt vissza a 60-70-es évekbe - már ami a koli és az egyetem berendezésért illeti. Meg úgy az egész várost - a buszokat, a villamosokat, a metrót. A metró dettó hármas metró vonala Budapesten, a villamosok, mint azok a régi kocsik, amelyek a 49-47-es meg a 19-es vonalon járnak, a buszok meg mint a Kapos Volán buszai gyerekkoromban.
Ez meg a mi hiper-szuper kolink. A képet a Wikipediáról loptam le, szóval nem kell megijedni, bár nagy hőség van, azért még van levél a fákon. A Wikipédiára egyébként szintén nem merték odaírni, hogy hányas években épült ez a csoda, de gyanítom, hogy a 60-as vagy a 70-es években. Összesen egyébként 1284-en férnek el itt, és én annak 236 szerencsés diáknak az egyike lehetek, akik egyágyas szobában vannak. Két egyágyas szobára jut egy fürdő és egy WC. A mellettem lévő szobába egyelőre még nem érkezett senki. De ahogy láttam a listán, egy japán lánnyal fogok majd együtt lakni. Lehet, kicsit tovább tart az út, mint Berlinből...
No, itt már az én oridzsinál fotóim jönnek a szobámból.
Tessék megfigyelni a szín- és a formavilágot, a leltári jelzéseket, és természetesen a kulcsot, ami koppra ugyanolyan, mint a Vezér úti kolis kulcsom volt. És itt is le kell adni a portás bácsinak vagy néninek minden távozáskor. Az előző lakó egy kedves üzenetet is hagyott nekem a tükrön: "ne feledkezz meg rólam". Hát nem is lehet, ez a szoba már ki tudja hány lakót látott. Ha mesélni tudna :-)
A színvilághoz egyébként még talán annyit, hogy nem elég, hogy a bútoroknak markáns sötétbarna színűk van, még a falat is barnára festették. Gondolom, csak hogy teljes legyen az összhang, és elég sötét a szoba.
A kollégiumot egyébként valószínűleg azért sem újították fel, hogy teljes összhangban maradhasson az egyetemmel, ahol a korabeli bőrülések és falambériák között meghallgathattuk az egyetemi fúvós kvintett másfél órás koncertjét, majd megírtuk a szintfelmérőt, ami hát ---- nagyon nehéz volt. Ezek alapján kezdődik majd hétfőn az oktatás, így tudjuk meg, ki milyen szinten van, és hogy melyik csoportba kerülhet.
Az eseményt (mármint a szintfelmérőnket) még médiafigyelem is követte. Egy vicces rózsaszín mikrofonos bácsi meg az operatőre ugráltak körbe bennünket, és próbáltak csehül(!) szóra bírni a kamera előtt. Engem is elkaptak. Azt kérdezték, hogy mi a kedvenc cseh szavam. Erre azt mondtam, hogy a "jelen" mert ez a magyarból származik, csak tök mást jelent, mint magyarul. Hogy mit, annak nézzetek utána :-P
Folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése