Praha tři: egy sörgyár, egy testvérpár és egy földig rombolt falu

1942. június 10-én éjjel a német hadsereg a földig rombolt egy cseh falut. Előtte azonban az összes 15 évnél idősebb férfit kivégeztek, a nőket és a gyerekeket pedig koncentrációs táborba szállították. Azokat a gyerekeket pedig, akik alkalmasak voltak a "germanizálásra" (értsd: kék szemük és szőke hajuk volt) német szülőkhöz örökbe adták. Így 17 gyerek élte túl a mészárlást. Mert mészárlás volt. A férfiakat olyan gyorsasággal végezték ki, hogy még arra sem volt idő, hogy a már halott embereket elvigyék az osztag elől. Az újonnan érkezőknek a már halott rokonokon, ismerősökön, szomszédokon kellett keresztülgyalogolniuk a vesztőhelyhez. A falut a mészárlás és a deportálás után felégették, majd felrobbantották. A német katonák még a temetőt is kiásták, a sírköveket pedig egy új kaszárnya építéséhez használták fel. És mindezt azért, mert (téves) információk szerint az itt élő Horák család volt a Reinhard Heydrich (SS-főtiszt) elleni merénylet egyik fő szervezője. Ezért kellett az egész falunak lakolnia.

Ez Lidice. 1946 óta nemzeti gyászhely. A falu helyére egy múzeumot emeltek, és befüvesítették. Gyönyörű és csendes hely. Olyan szép és zöld, hogy szinte képtelenség elhinni, hogy 70 évvel ezelőtt itt ilyen mészárlás volt. Pedig volt, és ez a mai napig bántja a cseheket. 

Prágába jönni ezért is volt kihagyhatatlan lehetőség: hallani a nyári egyetem és egyben a Károly Egyetem bohemisztika tanszékének vezetőjét, ahogy próbálja elmondani nekünk Lidice történeté, és közben észrevenni, hogy a 60 felé járó, őszes maciember a könnyeivel küzd. Ez máshol nem adatik meg. 

Na jó, ennél azért vidámabb helyeken is jártunk. Sőt, Lidicét leszámítva tulajdonképpen csak vidám helyeken jártunk. Az első két hétben konkrétan annyira fullos volt a program, hogy már inkább annak örültünk, ha nincs semmi. Ha csak úgy lehet lenni. Még akkor is, ha 40 fok van a tizediken a szobában.  

Én a legjobban Plzeň-re vártam. A városból őszintén szólva nem túl sokat láttunk, mert előtte voltunk Švihovban is, ahol megnéztük azt a várat, ahol a "Tří ořišky pro Popelku" (németül: Drei Haselnüsse für Aschenbrödel) című "csodafilmet" forgatták német-cseh kooprodukcióban 1973-ban. Németországban akkora siker lett ez a film, hogy karácsony előtt nemcsak az egyetemen, a szünet előtti utolsó órán nézhettük meg, de legalább hatszor leadták az ARD különböző adóin is....És teszik ezt 1963 óta minden karácsony előtt. Popelka a német "Reszkessetek betörők".

De a sörgyárat, amiért tulajdonképpen én is (és oly sokan másik is) Plzeň-be akartak menni, láttuk! Egy másfél órás túrán vezettek végig bennünket a palackmosótól kezdve a hordókig mindenhol. Aznap senki nem gondolt arra a negyven fokos hőségben, hogy fázni fog, a sörgyár pincerendszerében mégis majd szétfagytunk. Kint 38 fok, lent 8. Kicsit durva volt a váltás. No, de megkaptuk jól megérdemelt jutalmunkat, egy kisebb korsó szűretlen, frissen a hordóból csapolt Pilsner Urquellt :-)

A másnap nem volt ennyire vidám. Stará Bolesláv és Brandýs nad Labem városát látogattuk meg, ahol a hagyomány szerint Csehország védőszentje, Vencel született (igen, róla nevezték el Prága egyik legnagyobb bevásárlóutcáját), és itt is halt meg. A kisvárosban öt templom van egymás mellett, az egyik kriptájában őrzik Vencel földi maradványait. Vencelt egyébként a legenda szerint testvére, Boleszláv ölte meg. A történet azért szimbolikus, mert Václav és Bolesláv ugyannak a névnek a nyugati és a keleti változata, és testvérpár történetében és harcában kvázi Kelet győzte le Nyugatot, ezzel is jelezve és szimbolizálva Csehország akkori Kelet felé fordulását. 

Aztán az egyik délután Zeman köztársasági elnök urat is meglátogattuk a rezidenciáján, Lány-ban, bár ő "sajnos" pont nem tudott "fogadni" bennünket fogműtétje miatt. Aznap ez volt a helyi Blikk címlapján. Masaryk viszont már nem tudott elmenekülni előlünk. Családi sírjuk Lány-hoz nagyon közel van. Masaryk tisztelete még mindig elképesztően nagy Csehországban, hiszen a köznép szerint ő volt az, aki végre "megszabadította" a cseheket a Habsburgoktól azzal, hogy megalapította az első Csehszlovák Köztársaságot. Prágában lépten-nyomon Masaryk utcába és emléktáblákba botlik az ember, és róla nevezték el a Brno-i egyetemet is. 

És persze nemcsak a kirándulásokon tanulunk sokat Csehországról, hanem az órákon is. Most már tudom például azt is, hogy miért pont 1357. július 9-én, 5 óra 31 perckor kezdték meg a Károly-híd építését. Aki kitalálja, annak majd jár egy csoki. Vagy sör. Hajrá, lehet találgatni :-) és guglizni nem ér!