Veszteg(zár) a Grandhotelben

"Van esetleg parkolóhelyük kerékpároknak is?" - na ez az a kérdés, amit talán még soha nem tettek fel a Westin Grand Hotel Berlin recepciósának. Bizonyára azért, mert nem túl sok vendégük érkezik két keréken az ötcsillagos szállodákba. A válasz természetesen "nem" volt. Így kénytelen voltam a bringámat a Hugo Boss - üzlet melletti bringatárolóban hagyni. Erősen győzködnöm kellett paripámat, hogy ne sértődjön meg, de a Boss-termékek kétnapos tanulmányozása úgy tűnik, megvigasztalta őt.

Utoljára akkor volt ilyen, hogy ugyanazon a városon belül, ahol egyébként is laktam, egy luxusszállodában éjszakáztam, amikor anyu valamilyen tescós-internetes F&F- játékon nyert egy éjszakát a Marriott-ban. Ez volt már vagy három éve. Onnan emlékszem a dátumra, hogy a szállodából egyenesen a lakásom adásvételi szerződésének aláírására mentem másnap. (Kicsit nehéz volt otthagyni a svédasztalos luxusreggelit, szóval vagy negyed órát késtem, de megvártak.)

A Foyerben már karácsony...

Nem igazán értettem, miért kell - berlini létemre - nekem is egy szállodában éjszakáznom, de a szervezők azzal magyarázták döntésüket, hogy ez egy Alumni Research Conference, ahol építeni kell a kontaktokat, és nem hazarohanni a vacsora után. Azért nem ellenkeztem, no. Ha a szervező Humboldt Alapítványnak ilyen rohadt sok pénze van, hogy a 150 volt és jelenlegi ösztöndíjast, plusz az egyetemek képviselőit ötcsillagos szállodában éjszakáztassa, hát akkor tegye. Már a meghíváson is csodálkoztam kicsit, hogy mit keresek én a Humboldt Alapítvány Alumni Research konferenciáján, amikor (1) még nem vagyok alumni, (2) nem vagyok kutató, ergo nem doktorálok, postdoc meg főként nem vagyok, mivel nem doktorálok, (3) én DAAD-val vagyok itt, nem pedig Humboldt-ösztöndíjjal. Már az első este, a nagy ismerkedős vacsin kiderült, hogy nemcsak, hogy én voltam az egyetlen (még csak) mesterszakos egyetemista a 150 résztvevőből, de az egyetlen résztvevő Közép-Európából is. Persze, rohadt nagy megtiszteltetés, meg minden, csak nem hiszem el, hogy nem találtak egy lengyel, cseh vagy szlovák doktoranduszt sem rajtam kívül. A legtöbb ösztöndíjas más kontinensekről érkezett, sokan voltak az Egyesült Államokból, és meglepően sokan Indiából. És volt jó pár orosz is, akiknél bevethettem elsöprő orosz-tudásomat, ergo be tudtam mutatkozni, és ha szükséges lett volna, tudtam volna rendelni egy vodkát. Ez utóbbira nem került sor. (Októberben felvettem a cseh mellé az oroszt - a szerk.)

Nagyon okosakat mond valaki épp...

No, de miért is gyűltünk itt ma össze? - hogy Németország legnagyobb alapítványai, így a DAAD, a Max Planck, a Leibniz, a DFG, a Humboldt meg még sokan mások kísérletet tegyenek egy alapítványokat átívelő alumni-rendszer kiépítésére, amiből aztán majd mi, alumnik is jót profitálhatunk. Elvileg. (Szómagyarázat: alumni - ergo volt ösztöndíjas. Hosszabban is körbe lehetne írni, de minek. - a szerk.) Voltak előadók a Harvardról, a Cambridge-ről, meg az Oxfordról, akik jól elmondták, hogy ez náluk hogy működik, majd workshopok keretében mi is jól elmondhattuk a véleményünket, hogy szerintünk hogy kellene ennek az egésznek kinéznie. Különösen büszke vagyok rá, hogy a social médiás (értsd: Facebook, Twitter, Youtube és a többi...) javaslatom végül bekerült a koncepcióba. Bár mondjuk nem is értem, másnak ez miért nem jutott eszébe. Talán túl kézenfekvő, és túl olcsó ötlet volt a konferencia büdzséjéhez képest.....

Angolul még hangzatosabb ez a szak, mint németül

Hát így. A legjobb egyébként az volt, hogy a konferencia után, péntek reggel fél 9-től van oroszórám az egyetemen, ami csupán 5 percnyi bringaútra van a hoteltől, így kényelmesen kiélvezhettem a luxusreggelit. Ja, és két napig (a Dománnal való telefonálást és az orosz "beköszönést" leszámítva) csak angolul beszéltem. Így újra "beolajoztam"  a nyelvtudásom. Ami nem ártott.