Москва, я люблю тебя - № 1

Vagyis "Moszkva, szeretlek Téged" - ez egy 2010-es film címe, ami pont úgy több rendező kisfilmjéből áll, mint a New York-i vagy a párizsi változat. 

No, azért koránt sem volt ez szerelem első látásra. Az első héten inkább csak "barátkoztunk". Moszkva egyszerűen felfoghatatlanul és "fogyaszthatatlanul" nagy. És amikor ezt én - aki egyébként imádja a nagyvárosokat, és minden vágya, hogy egyszer egy kicsit New Yorkban is élhessen -  mondom, akkor ez tényleg így van. Hatalmas. Többen élnek itt, mint egész Magyarországon, sőt többen, mint bármelyik másik európai országban. A tömeg állandó, mindegy, hogy éjszaka vagy nappal van, sőt az is mindegy, hogy a város mintegy 260 kilométernyi metrójának 150 állomásából éppen melyiken vagy. (Összehasonlításképp: Berlinben mintegy 100 kilométerrel rövidebb a metróhálózat. Budapesten meg... inkább le sem írom.)

Hétköznap késő esti életkép a metróból (Kijevszkaja-megálló)

Abból a szempontból viszont rögtön otthon éreztem magam, hogy itt újra ugyanúgy kell dulakodni és tolakodni, mint otthon. Szemtelennek kell lenni, és a sorbanállás is hasonló alapon megy, azaz nincs kultúrája. Kicsit nehéz volt visszaállni a berlini viszonylag "kulturált", "udvariaskodó" életmódból a kelet-európai "nomád" felfogásba, de muszáj volt. Aki alul marad, az nemcsak hogy nem ül le a metrón, de néha még le is marad róla.  (És igaz, hogy itt átlagban minden 40. másodpercben jön egy másis szerelvény, de az is ugyanannyira tele lesz, mint ami elment!)

Az ágyam és az egyetlen íróasztal a szobában

A kollégiumban és az egyetemen is rögtön otthon éreztem magam, mivel az egész az ELTÉ-s, budapesti állapotokra emlékeztet. Hárman egy szobában, széteső szekrény, ne nézz be az ágy mögé, mert ki tudja, mi van ott, néhány szaladgáló csótány és a "gyönyörűszép" PVC-padló. Mondjuk az azért igazi luxus, hogy csak öt ember használ egy fürdőszobát, és nem egy egész emelet, mint ahogy az anno még a Vezér úton volt. És a konyhát is minden nap takarítják. Liftből is van négy, bár abból rendszerint csak egyetlen egy működik (ha működik...), így bár az óráink egy épületben vannak a kollégiummal, azért érdemes egy negyedórás átjutási idővel számolni, mivel vagy a liftre vársz ennyit, vagy gyalog kell megtenned a nyolc emeletnyi távot.... Ahogy azt szegény szobatársam is tette, amikor megérkezett a két bőröndjével. Élmény lehetett felmászni a nyolcadikra.

Az intézetet, ahol tanulunk, Állami Puskin Intézetnek hívják. Ez nagyjából ugyanaz, mint Németországban a Goethe vagy Magyarországon a Balassi Intézet. A nyelv oktatásával, ápolásával foglalkozik - és nemcsak egyetemisták számára. Minden reggel látjuk az úgynevezett "integrációs kurzusra" érkező ázsiaiakat, akiknek többsége Mongóliából és Kínából érkezett Moszkvába - jobb munka és jobb fizetés reményében.

Az Állami Puskin Intézet - háttérben a kollégium magasodik

Az első napon írt teszt és szóbeli vizsga után a tizedik, vagyis legerősebb, vagyis B2+-os csoportba kerültem - magam sem értem, hogy. No, ez a csoport annyira "+"-os, hogy a 16 emberből 11 orosz anyanyelvű.... (értsd: anyuka vagy apuka vagy mindkettő orosz, már Németországban születtek, de otthon, rokonokkal és az egész családdal csak oroszul beszélnek, kvázi bilinguálok). No, ez a felállás elég komoly frusztrációkat okozott a csapat "nem orosz" felének (köztük nekem is) az első héten, mivel nem mindegyik tanárunk volt arra tekintettel, hogy mi, akik nem anyanyelvűek vagyunk, nem olyan gyorsan reagálunk, nem mindent értünk, néha bizony van egy-két szó, amit jó lenne felírni a táblára, hogy lássuk, hogy kell helyesen írni, és muszáj volt megkérni az anyanyelvű csoporttársainkat is, hogy beszéljenek már kicsit lassabban, hogy értsük, miről van szó.... Nekem meggyőződésem, hogy ez a csoportfelosztás egyszerűen rossz, sem nekünk, sem a tanároknak, de még az anyanyelvű oroszoknak sem jó. Néhányuk mondta, hogy ő annak reményében jött Moszkvába, hogy itt javíthat a helyesírásán (hiszen ők inkább csak beszélni tudnak, írni alig-alig), de nekünk szinte csak kommunikációs kurzusaink vannak, vagyis írni alig írunk. Mi, a csapat másik fele pont annak reményében jött Moszkvába, hogy itt bővítheti a szókincsét, és sokat-sokat beszélhet oroszul. Az anyanyelvűek mellett szóhoz jutni azonban nem mindig egyszerű...

Közös óra a kínai csoporttal

Hiába volt azonban minden harc, új csoport sajnos nem jött létre, cserébe viszont a hat tanárunkból három olyan, aki ránk koncentrál, és szabályosan rá is szól az anyanyelvű csoporttársainkra, hogy most nem rajtuk van a sor, és hogy jelentkezni kéne, nem csak közbekiabálni. Az egyik ilyen kedvenc tanárom az, akivel csütörtökön vagyunk együtt egész nap. Mindig hoz valami izgalmas szólást-mondást, aminek külön története van, múltkor filmet is néztünk vele, sőt meghívta a már fél éve itt tanuló kínai osztályát a mi óránkra, hogy beszélgessenk velünk. Nagyon érdekes tapasztalatcsere volt... Engem különösen az lepett meg, hogy az én beszélgetőpartnerem milyen sokat tudott Magyarországról, és ehhez képest én mennyire de nagyon keveset Kínáról... Na jó, azért hozzá kell tenni, hogy akadt olyan diák is az osztályban, aki nemcsak azt nem tudta, hogy hol van Lengyelország, de azt sem tudta, hogy eszik-e, vagy isszák Varsót.

A menza, vagyis a "sztalovaja"

Apropó étel: végre újra tudok normális túrót venni! Bár nagyon drága itt az élelmiszer (az egyik tanárnő mesélte, hogy amióta bevezették a szankciókat Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt, csaknem megháromszorozódtak az élelmiszerárak), viszont a tejtermékek egyszerűen kihagyhatatlanok, istenien finom a kefir, a tej, a vaj és még van egy, a túró rudihoz hasonlító édességük is! A húsböjtöt tartani azonban szinte reménytelen (igen, ez a szokásos, húsvét előtti nagyböjt). A menzán nincs vegetáriánus kaja - maximum ha hal van, és hát a menza is hagy némi kívánnivalót maga után. Bár nagyon olcsó, de az adagok nem túl nagyok, és a són kívül más fűszert nem nagyon ismernek a konyhás nénik. Viszont minden nap tudunk meleg ételt enni, és abban a 40 perc ebédszünetben, ami két óra között a rendelkezésünkre áll, nem nagyon jutna idő arra, hogy kiugorjunk máshová, vagy hogy főzicskézzünk.

Ezek voltak tehát az első benyomásaim Moszkvából. És hogy a végén valami szépet is lássatok, és ne csak a szovjet építészet csodáit a Puskin Intézetben, íme a Kreml. Meg én :-)

Folytatás következik. Addig is: ПРИВЕТ ИЗ МОСКВЫ!