Amikor "megcsaltam" Moszkvát - Szentpétervár

Elég hamar eljött az a pillanat, amikor "megcsaltam" az orosz fővárost. Mégpedig legnagyobb "konkurensével", Szentpétervárral. Még egy hete sem voltam itt, amikor útra keltem. No, azért Moszkva rendesen megbosszulta rajtam, hogy el akarok utazni, ugyanis annyira eltévedtem a három egymás mellett álló óriási vonatállomáson, hogy ugyan csak pár perccel, de lekéstem azt a vonatot, amire eredetileg jegyet váltottam..... így újabb néhány ezer rubelembe került, hogy átjussak Oroszország "Velencéjébe" és kulturális fővárosába. 

Az állomások, amelyek a föld alatt "összeérnek"

Komszomolszkaja metróállomás

De nem bántam, hogy így történt, mivel amíg vártam, volt időm megnézni a csodaszép pályaudvarokat és a metróállomást még egyszer, illetve - ahogy az a felszállásnál kiderült - a későbbi vonatra már csak "business class"-ra volt hely, így kaptam vacsorát, annyi vizet és teát, amennyit csak szerettem volna, és a négy és félórás út alatt két filmet is megnéztünk - természetesen oroszul. Akkor még nem sejtettem, hogy ez még csak a bemelegítés az igazán intenzív orosz "nyelvkurzusra", amit aztán Timtől és Lénától kaptam. 

Timmel és Lénával az Izsák székesegyház tetején, Szentpéterváron.
A látszat csal, a kilátás gyönyörű volt :-)

Timet és Lénát Berlinben ismertük meg. Tim és Domán egy csoportban tanultak németül a Volkshochschuléban (magyarul: népfőiskola, nálunk már kihalófélben lévő intézmény). Ők született szentpéterváriak, itt nőttek fel, és első diplomáikat is itt szerezték. Úgy ismerik a várost, mint a tenyerüket, és ezt be is bizonyították nekem március második hétvégéjén, amikor vendégül láttak.

"Bankovszkij"-híd a Közgazdasági Egyetemnél

Többszörösen is kulturális sokk volt számomra ez a hétvége - de csakis jó értelemben. Először a városról tudni kell, hogy I. Péter német cár "építtette", aki az oroszok talán első igazán képzett, művelt és több nyelven beszélő cárja volt, és nem mellesleg nagyon európabarát. Ez pedig a város építészetén is látszik - I. Péter olasz, holland, angol és német építészeket hívott meg Szentpétervárra, hogy építsék fel a várost. És mivel a cár kedvenc európai városa Amszterdam volt (amit teljesen megértek), ezért szeretett volna ő is minél több csatornát, hidat, vízfelületet látni - így lett Szentpétervár az "Észak Velencéje", noha Amszterdam mintájára épült :-) Nyáron ezeken a csatornákkal csónakkal is lehet közlekedni. Most még sajnos be voltak fagyva. 

A kulturális sokk másik fontos eleme volt, hogy Tim és Léna megérkezésemtől fogva konzekvesen csak oroszul beszéltek velem, és csak akkor használták a német vagy angol nyelvet, ha nagyon-nagyon nem értettem valamit. Egyébként megpróbáltak mindent körülírni, elmagyarázni, lerajzolni, megmutatni. Egy huzamban még soha nem beszéltem annyit oroszul, mint azon a hétvégén. Az orosz kulturáli sokk másik része volt, hogy minden tradicionális orosz kaját végigettünk, Léna megmutatta, mit érdemes vásárolni a boltban, Katja, Léna húga pedig megtanított igazi orosz kását főzni. (A szállásom egyébként Katjánál volt, mert ő egyedül lakik. Tim és Léna a szüleiknél alszanak, ha otthon vannak. Őket egyébként szintén volt szerencsém megismerni.)

Az Ermitázs főépülete, a Téli Palota

A kulturális sokk "non plus ultrája" azonban az Ermitázs, azaz Nagy Kataln cárnő téli palotája volt. Én ilyen hatalmas épületben (és egyben múzeumban) még soha, de soha nem jártam, pedig voltam már néhányban...(a moszkvai Tretyakov Galéria elbújhat az Ermitázs mögött....). Bejutni azonban nem volt egyszerű. Másfél órát álltam sorba, mire eljutottam a kasszáig... (Mindenkinek ajánlanám az online jegyvásárlást, amit én csak azért nem tudtam igénybe venni, mert a Puskin Intézettől kaptunk orosz diákigazolványt, amivel ingyenes a belépés. Azt viszont a kasszánál fel kell mutatni.) Majd miután végre a kezemben volt a jegy, újra sorba kellett állnom - a ruhatárban. Ugyanis a cirka hétezer (!) hely megtelt. (Tanulság: ne menj vasárnap Ermitázsba.)

A Téli Palota lépcsőháza

Az épület egyszerűen lehengerlő volt. Igazából annyira, hogy nem is tudtam az ott sorakozó, kiállított műalkotásokra koncentrálni. Amelyekből szintén rengeteg volt. Tim mesélte, hogy egyszer azt olvasta valahol, hogy ha minden, az Ermitázsban kiállított festményre, szoborra, grafikára átlag 5 percet szánsz, több mint egy évet lehet ott eltölteni....És akkor még szünetet sem tartottál. Annak pedig, aki a teljes múzeumot be akarja járni, állítólag 22 kilométert kell gyalogolnia. Be kell, hogy valljam, nekem ezt nem sikerült abszolválnom az ott töltött kb. 6-7 óra alatt.

Legjobban azonban nem az arannyal díszített, pompás termek tetszettek, hanem az Ermitázs gyűjteményének modern része, ahol végre egyszínű volt a fal, és a figyelmemet csak a kiállított festményekre tudtam irányítani. Ezek a festmények pedig pont kedvenc korszakomból származtak: egyrészt Alfons Mucha cseh grafikustól, másrészt pedig Pablo Picasso spanyol festőtől. Innen a teremőrző néniknek szabályosan ki kellett dobniuk, amikor közeledett a záróra. 

Kedvenc termeim egyike :-)

Szentpétervárra tehát mindenképp vissza kell még térni! Hogy lehessen csónakázni a csatornákon, hogy lehessen fürdeni a tengerben, hogy lássuk, hogy nyitják fel a hidakat, ha hajók közlekednek a Néva folyón, és hogy megnézzem azt a részét is az Ermitázsnak, amire most nem jutott időm. De legfőképp azért, hogy mindezt Domán is láthassa. 

"Üdvőzlet Szentpétervárról"